Szórakozás

Alekosz gyűléseket szervez híveinek

Béci divatmárkát dob piacra, Laci újabb danvizsgára készül, Alekosz pedig nagygyűléseket szervez, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

Amikor kijöttek a Villából, minden róluk szólt. Egymást érték az interjúk, közönségtalálkozók, rádiós és televíziós beszélgetések. Ők is tudták, mindez a pillanatnak szól, ha hosszú távon is sikeresek akarnak lenni, azért nekik is tenniük kell. A ValóVilág 4 lakóinak a Villa után most már a külvilágban kell megállni a helyüket. Mindannyian megállás nélkül pörögnek.

Béci onnan folytatta, ahol beköltözése előtt abbahagyta. Elkészült az első videoklipje, és már gőzerővel dolgozik az újabb dalokon. Hamarosan pedig újra jön a tánciskola, amit szintén csinált már a VV előtt. Mivel a salgótarjáni nyári tábor is remekül sikerült, testvérével, Gigivel azt tervezik, egy télit is megszerveznek majd. Emellett a saját művésznevével – Young G – fémjelzett divatmárkáját is próbálja építeni.

A kishúg körül is felpörgött a világ: Gigi levetkőzött a Playboy magazinnak, és rengeteg felkérése van, különböző rendezvényekre hívják mint zsűritag, illetve modell.

VV Laci az ötödik danért fog hamarosan küzdeni, stílusán belül ez az utolsó, egyben kőkemény vizsga. A következő fokozatokat már csak megajánlják. Ha Lacinak a hétvégén sikerül nyernie, megkapja a Mesterek mestere címet. Lázár László egyébként egy kicsit úgy érzi, ugyanolyan helyzetben van, mint a Villa előtt, leginkább a rohanás jellemző rá, pedig közönségtalálkozókra már nem is jár el.

Alekosz győzteshez méltó nyugalommal tengeti mindennapjait érdi rezidenciáján. Azt mondja, ma már a közönségtalálkozók nagy része azzal telik, hogy megpróbálja elmagyarázni, mi igaz vele kapcsolatban és mi nem. Évára és exmenyasszonyára, Veronikára továbbra is nagyon haragszik, szerinte az amazonok nagyon keményen bántak vele az elmúlt hónapokban. Az álhíreknek és a félreértéseknek a tisztázására egy új találkozási formát talált ki: havonta egyszer nagygyűléseket fog tartani, ahol elmondja, abban a 30 napban mi az, ami megjelent róla és igaz, illetve, mi az, ami csupán rosszindulatú pletyka.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik