Szórakozás

Zene szól majd Prince WC-jében

A Grammy-díjas énekesnek rengeteg kérése volt, megmondta, milyen bőrkanapét, milyen tv-t, milyen DVD-lejátszót szeretne az öltözőjébe.

Mint arról korábban beszámoltunk, 32 évvel első koncertje és harmincöt stúdióalbum után először lép fel Magyarországon Prince, aki kedden, a Sziget fesztivál nulladik napján ad ízelítőt szerteágazó és behatárolhatatlan zenei stílusából.

A rocklegenda eddigi pályafutása legnagyobb slágereivel örvendezteti meg a közönséget: a szervezők szerint várhatóan elhangzik majd a Purple Rain, a Kiss, a When Doves Cry, valamint az 1999 is.

Prince bőrkanapét, tévét és DVD-lejátszót kért az öltözőjébe, és virágokat, fehér rózsát, liliomot és orchideát, de kikötötte, hogy a vázát ő hozza – értesült a Tények. A WC-ben zene szól majd és ott is LCD tévén lehet majd nézni, hogy mi történik. A nagyszínpadot is teljesen át kellett építeni, a Grammy-díjas világsztár kérésére tízméteres kifutót építettek a szervezők a színpad elejére.

A vegetáriánus herceg Madonnától Kim Basingerig számos hírességgel járt, kétszer nősült, de egyetlen gyermekét egy hét elteltével elvitte a Pfeiffer-szindróma 1996-ban. Különcségei közé sorolható, hogy nem ünnepli születésnapját, nincs mobiltelefonja, interjúin nem lehet diktafont használni, és mivel lefutott dolognak tartja az internetet, honlapot sem működtet. Élesen bírálja a fájlcserélő oldalakat, amelyek elterjedése miatt idén bejelentette: bár legalább 300 kiadatlan dala van, nem jelentet meg több albumot. Komoly megütközést váltott ki az nyilatkozata is, amelyben – noha 2001-ben belépett Jehova tanúi közé – fennen dicsérte az iszlám hitet, mondván, az iszlám országokban rend van az egyetlen vallás miatt, és az emberek boldogok, “bár vannak, akiknek semmi sem jó”.

Bár Prince előszeretettel mondja le koncertjeit az utolsó pillanatban – ezt tette augusztus 4-re tervezett berlini fellépésével is -, a Szigeten minden bizonnyal ott lesz, régi adósságot letörlesztve a magyar zenebarátok felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik