Kultúra

Szellemvasút és funkkobold – Sziget-fesztivál augusztus 10-től

A legnagyobb, a leghosszabb, vágva (napijeggyel) vagy vágatlanul (bérlettel). Hamarosan kezdődik a Sziget.

És milyen jó lesz! Élvezetéhez épp csak egy dologra lesz szükség: meg kell tudjuk győzni magunkat, hogy nem muszáj mindenhol ott lenni – idén ugyanis olyan erős a program, hogy elég sokszor fedik egymást az érdekes események. Ez legyen azonban a legnagyobb bajunk – legfeljebb majd felezgetünk a koncertek között, vagy ott ragadunk egyiken-másikon a többi kárára. Netán el sem jutunk rájuk, mert leülünk valahol beszélgetni/eszegetni/iszogatni, ahogy szoktuk, és szokta mindenki más is.

Persze azért nem árt iparkodni. Ezt bizonyítandó a műsorból e helyütt természetesen csak szemezgetni tudunk, de szívesen tesszük, mert sok nevet jól esik már csak leírni és visszaolvasni is. A nagyszínpadra például jön a brit poprock klasszikusa, a Pulp, a Joy Division első számú amerikai unokaöccse, az Interpol, és a világ egyetlen rappere, aki nem magyar, és képes kiejteni az Ü betűt, azaz Dizzee Rascal. A rockszínpadon eközben olyan megunhatatlan legendák adják egymásnak a kilincset, mint a Motörhead és a Judas Priest, de néha lepasszolják egy-egy fiatalabb nagyságnak, pl. a Deftonesnak is, míg az A38-Wan2-n Hurts és Crystal Castles és Gaslamp Killer, a Party Arénában pedig Kid Cudi és Trentemoller is lesz.

Ez így a közönség lerohanásához már önmagában is elég volna, de valójában mindennek úgy a tízszeresét kell elképzelni, plusz még a világzenei színpadot, meg a temérdek magyar zenekart. (Apropó: a Tankcsapda idén a Nagyszínpad helyett a rockpódiumon lép fel. Mondhatni, lezárul egy korszak.) És akkor ennek a tetejébe jön még ugye a multikultivonal, illetve a vidámparkjelleg: színház erre, civil falu arra, plusz kalandparkok és bungee jumping. Na meg négykézláb mászó mókás látogatók, rég nem látott osztálytársak, rokonok, fokozatosan szellemvasúttá változó HÉV, Duna-part és az ahhoz tartozó Francia Riviéra (aki tudja, mi az, az érti, aki nem, annak talán jobb is.)

Ja meg a mínusz egyedik napi gesztizés után a nulladikon még egy utolsó pillanatban bejelentett Prince-koncert is, méghozzá az első Magyarországon, szerény 19 órás kezdéssel, hogy biztos legyen Óbuda álma akkor is, ha a funkkobold szokása szerint hat-hét, vagy netán tíz ráadást akarna nyomni. Bocsi.

Kint találkozunk.

Részletes program
Időpont: augusztus 10-15.
Helyszín: Óbuda, Hajógyári sziget
Belépő: napijegy 12 000 (a -1. napra 7900, a 0. napra 13 900), hazamenős bérlet 46 000, ottalvós 54 000 Ft

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik