Egy kárpátaljai “rehabilitációs” állatmenhelyen összegyűjtik egész Ukrajna területéről az éttermek és kocsmák mellett tartott medvéket, mert az illetékes hatóság szerint csak így menthetők meg az őket vodkával itató részeg kompániáktól.
A medvementő akciót Mikola Zlocsevszkij ukrán környezetvédelmi miniszter jelentette be kijevi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a Szinevéri Nemzeti Parkban még idén létrehozzák a valamennyi medve befogadására képes menhelyet. Elmondása szerint jelenleg az országban mintegy 80 medvét tartanak méltatlan körülmények között írta csütörtöki számában Kommerszant-Ukraina című üzleti napilap.
Zlocsevszkij azt is közölte, hogy a medvék európai színvonalon megépített karámba kerülnek, amely decemberre készül el. Szerinte tűrhetetlen az éttermekben folyó állatkínzás, amikor ittas társaságok azzal szórakoznak, hogy vodkával itatják a medvéket.
Az ukrán környezetvédelmi minisztérium sajtószóvivői irodája megerősítette, hogy a medvéket tulajdonosaik beleegyezése nélkül is begyűjtik az éttermekből és kocsmákból. Az állatok ugyan gazdáik jogos tulajdonát képezik, de mivel nem megfelelő körülmények között tartják őket, ezért a tulajdonosok büntetésként megfoszthatók a medvéiktől - érvel a hivatal.
Miron Cjubik, a Szinevéri Nemzeti Park igazgatóhelyettese a lapnak elmondta, hogy már kijelöltek 12 hektárnyi területet a medvék számára, és a környezetvédelmi alapból kiutaltak 2,4 millió hrivnyát (kb. 60 millió Ft). Hozzátette, hogy a körülkerített terület rehabilitációs központ lesz, mivel az ide kerülő állatok képtelenek lennének a szabad természetben élni. A medvemenhely szerinte idegenforgalmi látványossággá válhat, mint a Romániában és Magyarországon már működő hasonló intézmény.
Ukrán természetvédők szerint haszontalan dolog a nemzeti parkba szállítani az éttermek mellett tartott medvéket. Úgy vélik, a hatóságoknak mindenekelőtt a tulajdonosokat kellene rákényszeríteni arra, hogy emberségesen bánjanak az állataikkal, az “alkoholistává” vált medvéket pedig zoológusok és állatorvosok bevonásával kellene gyógykezeltetni.