Szórakozás

Stohl-ügy: áll a bál a színészóriások között

Törőcsik Mari azt reméli, megesik a bíróság szíve megtévedt kollégáján. Berek Kati szerint András nem ártatlan, nem emelheti fel érte a szavát.

Óriási vihart kavart nem csak a civilek és fórumozók, de a színésztársadalom körében is, hogy Stohl András legutóbbi tárgyalásán a nemzet színészei közül többen megjelentek, sőt, egy enyhébb büntetést kérő petíciót is eljuttattak a bírósághoz. A dokumentumot többek között Bodrogi Gyula, Alföldi Róbert, Törőcsik Mari, Haumann Péter, Csákányi Eszter, Makk Károly is aláírta.

A szakmabeliek közül többen nem értenek egyet kollégáik döntésével, a gesztus megosztja a tekintélyes művészcsoportot. Berek Kati szerint Stohl csakis saját magának köszönheti, hogy itt tart, ráadásul már nem először okoz balesetet. Azt mondja, eszébe se jutna mellette viaskodni, szerinte ugyanis Buci nem ártatlan. A színésznő úgy gondolja, könnyelműség kollégái részéről, hogy hitelességüket, amelyért évtizedekig dolgoztak, érdemtelenre pazarolják – írja a Bors.

Bodrogi Gyula ezzel szemben nem bánta meg, hogy részt vett az akcióban. A színész szerint Stohl felfogta tette súlyát, mélyen megbánta, és próbálta azt jóvátenni. Azt szeretné, ha olyan büntetést szabnának ki a műsorvezetőre, amely nem rombolja le munkáját és nem lehetetleníti el családja egzisztenciáját. Bár nem akarja teljesen felmenteni, bízik benne, hogy végül felfüggesztettel megússza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik