Szórakozás

Lányfuttatók karmai közé került Alekosz nője

Pisztolyt fogtak a fejéhez, elrabolták és egy kuplerájban tartották fogva Veronikát két évvel ezelőtt.

Az Okostojás exmenyasszonya prostitúcióval kapcsolatos ügybe keveredett évekkel ezelőtt – értesült a Bors című napilap. Veronika 17 évesen egy barátnője miatt került a lányfuttatók karmai közé. Ismerőse ugyanis találkozót beszélt meg egy férfivel, ahová a „virslis” lány is elkísérte, ekkor még nem sejtették, hogy hamarosan egy mozivászonra illő akciófilm főszereplői lesznek.

A két lány gyanútlanul beszállt az idegen autójába, ahová hirtelen beugrott még egy nő. Bezárták az ajtókat, elvették a cuccaikat és pisztolyt fogtak rájuk, majd felvonszolták őket egy lakásba.

„Ott mondták el, hogy a találkozóra a barátnőm ismerősét várták, aki tartozik nekik. Engem bezártak, a barátnőmet meg elvitték, hogy előkerítsék a keresett lányt. A lakásban mások is voltak, prostituáltak. Előkerítették a csajt, majd visszajöttek vele. A végtagjait megcsonkították, prostitúcióra kényszerítették, kitették a fóti útra, borzalmas volt. De nem mi kellettünk nekik, hanem ő. Haragudtak rá, tartozott nekik. Ő tette a feljelentést is, ebből lett a rendőrségi ügy” – mesélte a szörnyű nap emlékét Veronika.

Alekosz volt kedvese nagyon nehezen tudta feldolgozni a történteket, pszichológus segítségét kérte, titkát pedig még a családjának sem mesélte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik