Szórakozás

Petíciót írtak kollégái Stohlért

Színészek, rendezők, filmesek állnak ki a tavaly ittasan és drogosan balesetet okozó műsorvezető mellett.

Petíciót írt alá, majd azt a bírósághoz is eljuttatta több hazai híresség abban bízva, hogy összefogásuk hatására június 21-én, másodfokon kedvezőbb ítélet születhet Stohl András ügyében – számolt be az RTL Híradó. A többi között Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Csákányi Eszter, Makk Károly is aláírta a dokumentumot.

A kollégák szerint a színész felfogta tette súlyát, mélyen megbánta, és próbálta azt jóvátenni. Egyúttal azt kérik a bíróságtól: olyan büntetést szabjanak ki Stohlra, amely nem rombolja le munkáját és nem lehetetleníti el családja egzisztenciáját. Mint fogalmaznak, ha letöltendő büntetést kapna, úgy a hazai színjátszás egy “pótolhatatlan művészt” veszítene el.

Bodrogi Gyula az [origo]-nak elmondta, Stohl bűnös, de nem bűnöző, jó embernek tartja, és bár nem akarja teljesen felmenteni, bízik benne, hogy végül felfüggesztettel megússza.

Hasonló véleményen van Nagy Ervin is, aki szintén azt szeretné, ha mérsékelnék kollégája büntetését. „Nem halt meg ember a karambolban, így erősnek tartom az első fokon született, letöltendő börtönbüntetést: nem jó, ha vele akarnak példát statuálni” – mondta az internetes hírportálnak a színész.

Stohl Andrást első fokon 2 év 4 hónap letöltendő börtönre ítélte a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik