Közélet

Stohl: nincs olyan ember, aki börtönbe akar menni

A műsorvezető a felfüggesztett büntetésben bízik, de elfogad bármilyen ítéletet, és bocsánatot kér.

Stohl Andrást súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja az ügyészség, miután 2010. május 8-án hajnalban Fót közelében, szeszes italtól befolyásolt állapotban, a megengedettnél gyorsabban hajtva nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik két autónak. A karambol következtében egy ember súlyos, egy másik könnyű sérülést szenvedett.

A balesetet követően a színész-műsorvezető elhagyta a helyszínt, a rendőrök később otthonából állították elő, majd vért vettek tőle és kihallgatták (vérében a szakértők drogot is találtak, de mivel az akkor még gyanúsított színész vállalta, hogy elterelésre jár, ezt a vádpontot ejtették).

Stohl András a Budakörnyéki Bíróságon 2010. december 14-én tartott első tárgyaláson Léhmann Zoltán bíró kérdésére válaszolva elismerte bűnösségét, majd részletesen beszélt a baleset előzményeiről, illetve az ütközés utáni percekről.

A színész-műsorvezető az MTI felvetésére szerdán cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint azért “cserélte le” Somos Zoltánt, korábbi ügyvédjét Péchy Kristófra, Császár Előd jogi képviselőjére, mert ő az egyetlen, aki az ismert zenészhez hasonlóan “kit tudja menteni” őt a börtönből. A Bors szerdai számában megjelent írás szerint “az RTL Klub tanácsára váltott ügyvédet Stohl Buci”. A napilap a televíziós csatornától származó információkra hivatkozva egyebek mellett azt írta, “csak Császár Előd jogi képviselője tudja kimenteni a börtönből az ittasan és drogosan balesetet okozó sztárt”.

Stohl András ezzel szemben úgy fogalmazott: azért váltott védőt, mert míg Somos Zoltán büntető jogász, addig Péchy Kristóf közlekedési jogász. Egyébként – tette hozzá – ügyvédjének gyakorlatilag nincs munkája, hiszen “semmibe sem kötünk bele, minden el van ismerve, mindent elfogadok és bocsánatot kérek”.

Arra a felvetésre, hogy korábban többször is úgy nyilatkozott: akkor folytathatná szinte teljesen tiszta lappal az életét, ha “kemény”, letöltendő börtönbüntetésre ítélnék, Stohl azt mondta: “nincs olyan ember, aki be akarna menni a börtönbe, maradjunk ennyiben”.

Nem kellett volna ezt a borzalmas hibát elkövetnem – fogalmazott, majd hozzátette: ebben a helyzetben “oda kell állni, majd a bíró dönt, a döntését pedig el kell fogadni”. A színész-műsorvezető cáfolta azt is, hogy úgymond mindent elrendezett maga körül arra az esetre, ha netán börtönbe kényszerülne.

Most is ugyanannyit, és ugyanannyiért dolgozom, jelenleg is próbálok. Ugyanúgy élünk, semmiféle felhalmozásról nincs szó, hisz az ember örül, hogy él – mondta Stohl András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik