Szórakozás

Stohl lányait sem kímélik az iskolában

A színész-műsorvezető már nem csak az ítélet miatt aggódik, hanem attól is tart, hogy tönkretette a nagylánya életét.

A Nemzeti Színház művésze első fokon két év négy hónap börtönt kapott, de reménykedik az enyhítésben. Ráadásul Luca a tárgyalás után egy nappal érettségizik.

“Érthető módon megviselték a történtek a családomat, így a lányaimat is. Mindannyian izgulnak értem; el sem tudom képzelni, hogyan teljesít majd Luca, ha börtönbe kerülök. Kétségbe ejt, ha arra gondolok, mi lesz, ha miattam nem sikerül az érettségije, hiszen az hatással lesz az egész életére. Ha a lányom miattam teljesít majd gyengén, sosem bocsátom meg magamnak” – aggódik Stohl András, aki eddig úgy hitte, hogy a tizennégy éves Rebekát viseli meg jobban mindaz, ami vele történt.

“A középső lányom a legérzékenyebb a családban. Látom rajta, hogy mennyire őrlődik, milyen nehezen viseli, hogy támadják az apját. Nekem is nagyon nehéz végighallgatni a diákok kegyetlen kérdéseit; szörnyű belegondolni, hogy őket is megtalálják a társaik az iskolában. Ők nem tettek semmit, miattam kell ezt elviselniük, és ez mindennél jobban fáj. Próbálom megnyugtatni őket, és sokat velük lenni. Együtt leszünk, ameddig csak lehet” – nyilatkozta a hot! magazinnak Stohl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik