Szórakozás

Fábry Sándort imádják az érett nők

A műsorvezető ritkán beszél a magánéletéről, jó barátja, Müller Péter író kérdéseire azonban megnyílt a Szigligeti Színház pódiumán tartott beszélgetésen.

Miközben meghányták-vetették a világ dolgait, a showman elárulta: az 50-60-as nők rajonganak érte, és három olyan barátja van, akire igazán számíthat.

“Ők azok, akiknek szólhatok, ha bajban vagyok, de közülük egynek egészen biztosan. Vele időnként folytatok komolyabb beszélgetéseket. Tény, hogy 58 éves vagyok, és ennél fogva a kenyerem javát vélhetően már megettem. Ezen néha azért elmorfondírozunk. Nincs szükségem pszichológusra, de ha mégis, leveszem a polcról a te könyveidet” – mondta nevetve író barátjának Fábry, majd elmesélte azt is, hogyan éli meg az ismertségével járó folyamatos figyelmet.

“Az én rajongótáborom ötven és hatvan közötti hölgyekből áll, akik már túl vannak az első sikkantáson. A minap éppen egy ilyen hölgy jött a körút túloldalán. Magába roskadva ment, látszott rajta, hogy nem tartozik azok közé, akik az élet napos oldalán járnak. Felnézett, és engem meglátva csak annyit üvöltött: Imádom magát! Nem jött át, nem akart bizalmaskodni. Ez egy nagyon kellemes rajongói találkozás volt” – idézi a showmant az Új Ász.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik