Szórakozás

Alekosz száműzött két lányt a Villából

Briginek és Olgának ért véget péntek este az álom.

A görög nőcsábász ismét nehéz döntés előtt állt: a pénteki szívceremónián újabb két lánytól kellett búcsúznia. Alekosz azonban nem szeretett volna elhamarkodottan dönteni, így újabb feladatok elé állította menyasszonyjelöltjeit. Az első próba az érintős játék volt. A lányoknak erotikus érintésekkel kellett Alekosz tudtára adniuk az iránta érzett rajongásukat. Az Okostojás szerint Barbara érintése volt a legérzékibb, legőszintébb vagy – ahogy ő fogalmazott – Barbara találta meg az ő szeretetközpontját.



Ám ez még nem győzte meg a görögöt, elvégre ő – ahogy azt már többször is elmondta – a nők legizgatóbb testrészének az agyukat tartja, ezért most azt is próbára tette. A lányoknak írásvetítős prezentációt kellett készíteniük arról, hogyan képzelik a jövőt a hellén félistennel, vagyis közös terveikről, családalapításról, gyerekekről.

Alekosz már tesztelte a lányok érintő-tudományát, végighallgatta az elképzelt közös jövőről szóló prezentációikat, de ezek nem segítettek, hanem még inkább elbizonytalanították a görögöt, aki ezért a lányokhoz fordult. Egyenként félrehívta őket, tanácsokat, tippeket kért, és felszólította a lányokat, hogy nevezzék meg azokat, akik nem érdemlik meg őt. Nem is kellett több az egymással versengő elszánt arajelölteknek, lelkesen sorolták a nemkívánatos riválisok nevét.

Nehéz döntés előtt állt hősünk, hiszen mostanra az összes arajelöltje beköltözött a szívébe, ám kettővel szakítania kellett. Péntek este Olgának és Briginek ért véget az álom: ők már biztosan nem szabadíthatják ki a boldogság narancssárga madarát Alekosszal. A görög nehezen döntött, de még nehezebb döntések várnak rá ezután. Hiszen még el kell küldenie három lányt, mert a végéig csak egy lány juthat el. Csak egy valaki nyerheti el Alekosz szívét.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik