Szórakozás

MSZP: nem vagyunk Alekosz-rajongók

A VV4 győztesének szövegeit használják fel különböző közleményeikben. A párt szóvivője tagadja, hogy az Okostojással komolyabb terveik lennének.

“Mindig minden körülmények között – hazudni és rágalmazni” – ezt a címet adta az MSZP annak a kommünikéjüknek, amiben cáfolják az egyik napilap a HM-botrányról írt állításait.Egy másikban pedig Alekosz menyasszonykereső műsorának címét fordították át: “Pofátlanság a legfölsőbb szinteken.” Ebben korrupcióval vádolják a Fideszt.

Török Zsolt, a szocialisták szóvivője az Új Ásznak elmondta: nincs különösebb Alekosz-rajongó a pártban, és nem is terveznek a jövőben az RTL szexkiborgjával.

“Nem mi vagyunk Alekosz-rajongók, hanem az ország. Nem hiába nyilatkozta a minap is Vágó István, hogy mellette nem rúghat labdába. Az MSZP tehát nem tesz mást, mint a hétköznapi életben vett kifejezéseket használja, mindig minden körülmények között” – nyilatkozta a napilapnak a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik