Szórakozás

Búcsúzik nézőitől az Oprah-show

Több mint tízezer rajongó előtt és számos amerikai híresség jelenlétében vették fel kedden Oprah két búcsúműsorát, amelyet jövő héten tűz műsorra a CBS.

Az amerikai műsorvezetőnő 25 év után hagyja abba a show vezetését, az utolsó adás jövő szerdán kerül adásba.

A keddi búcsúest házigazdája Tom Hanks volt, aki köszönetet mondott Winfrey-nek “mindazért, amit a nézőkért tett”. Mint a színész emlékeztetett: a műsorvezető nem csak “inspirálta rajongóit”, hanem jótékonysági munkájával számos emberen a gyakorlatban is segített.

“Még mindig fenékbe rúgja és bátorítja az embereket, hogy álmodjanak nagyot, dolgozzanak keményen, olvassanak könyveket, tegyék fel a kérdéseiket, és szerezzenek képzettséget” – mondta a show-ban szintén megjelent Madonna, elismerve, hogy “milliókra volt hatással” a műsorvezető.

Dakota Fanning pedig – a hollywoodi sztárok fiatal generációjának képviseletében – úgy fogalmazott: “az Oprah-show gyerekeinek hívjuk magunkat”. A 17 éves színésznő hozzátette: “az Oprah-show-ból tanultuk meg, hogy elegendőek vagyunk, hogy számítunk, és hogy értékes az életünk.”

A jövő hétfőn és kedden adásba kerülő műsorban mások mellett megjelent a Chicago Bulls egykori sztárja, Michael Jordan, a színész Tom Cruise és Jaime Foxx, a stand-up komikus Jerry Seinfeld, de fellépett Stevie Wonder, Alicia Keys és Beyonce is.

Oprah Winfrey a végső búcsút szerdán, egy élő műsor keretében veszi a rajongóitól és a negyedszázadon át futó délutáni show-tól. A tévénézőknek azonban nem kell teljesen lemondaniuk a műsorvezetőről: január elsején ugyanis elindult Oprah Winfrey saját tévécsatornája, az OWN (Oprah Winfrey Network), ahol főleg nőknek szóló műsorok láthatók. A csatornán maga Opra Winfrey is vezet műsort.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik