Szórakozás

25 ezer hamburgert falt fel 39 év alatt

Huszonötezredik hamburgerének megevését ünnepelte kedden egy férfi az Egyesült Államokban - stílszerűen hamburgerevéssel.

A wisconsini Don Gorske 39 esztendeje eszik hamburgert, azóta, hogy először megkóstolta. A kóstoló elég alaposra sikeredett: rögvest kilenc hamburgert falt be, igaz, nem egy huzamban. Először csak hármat, aztán még kétszer megismételte a triplázást a nap folyamán, mígnem bezárt az étterem.

Gorske már megette kenyere javát – 57 éves -, de nem tervezi, hogy változtat étrendjén. Átlagosan naponta két hamburgert fogyaszt el. “Továbbra is ez a kedvencem. Semmi sem változott 39 év alatt, minden nap várom, hogy mikor ehetem meg hamburgerjeimet” – mondta.

Jubileumi hamburgerezését Fon du Lacban tartotta, és természetesen nemcsak ő ünnepelt, hanem őt is: mind a gyorsétterem, mind pedig vendégei éltették teljesítményéért, amely Guinness-rekorderré tette már három évvel és kétezer hamburgerrel ezelőtt.

A férfi ennek ellenére nem kövér; ellenkezőleg: makkegészséges, koleszterinszintje alacsony. A 39 év alatt csupán nyolc napja volt hamburgermentes, legutóbb azért kellett nélkülöznie kedvenc ételét, mert egy többnapos ünnepre nem vásárolt be eleget előre.

Feleségének nem sok gondja van a főzésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik