Szórakozás

Alekosz hercegként üdvözölte az arajelölteket

A tizenhat lány már felajzva várta, hogy a görög isten megérkezzen hozzájuk. Belépője hatásosra sikerült.

Először Olivér érkezett meg a menyasszonyjelöltek közé a füstön keresztül, majd a sűrű ködből kigördült egy vörös szőnyeg, és belépett a VV4 győztese, hercegi ruhában, hercegi tartással, hogy köszöntse szíve hölgyeit.

A lányok a görög csődör nevét skandálva, üdvrivalgásban törtek ki.

„Hölgyeim, üdvözöllek Titeket! Nagy utat tettem meg idáig. Ti, ahol most álltok, nekem fél évig ez volt otthonom. Nagyon sok mindent tanultam itt. Tapasztalt lettem, és talán egy kicsit bölcsebb is. Ez a fél év sok mindenre rádöbbentett engem. Megtanultam, hogy egy lányhoz, egy lány szívéhez néha más utakon vezet az út, mint amit azelőtt gondoltam. Szerintem Ti nagyon sok mindenen keresztülmentetek már, csalódásokon, szerelmeken, bánatok, örömök, sok mindenben volt részetek. Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy velem együtt itt a Villában járjátok Ti is be azt az utat, amit én is szeretnék. Nemsokára találkozunk! – zárta mondandóját a hercegnek öltözött szexkiborg, majd Olivérrel az oldalán elhagyta a luxusbörtönt és az olvadozó arajelölteket.

Mint arról korábban beszámoltunk, május 10-én, kedden startol az RTL Klub legújabb valóságshow-ja, a Szerelem a legfölsőbb szinteken, melynek főszereplője a ValóVilág 4 győztese, Alekosz lesz. A görög csődörnek a nagy nyilvánosság előtt keresnek majd menyasszonyjelölteket, és ha minden jól sikerül, a produkció egy igazi eljegyzéssel is zárulhat.

AJÁNLOTT LINK:

Alekosz hercegként vonult be a lányok közé (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik