Szórakozás

A Nagy Duett: Tilla és Tóth Gabi búcsúzott

A mezőny talán legenergikusabb párosának kellett elhagynia a versenyt, noha a „Sex Bomb” című számmal taroltak...

A péntek esti celebes-énekes szuperprodukciót a mindig magas színvonalon teljesítő Peller Mariann-Bereczki Zoltán páros kezdte. A sztárduó a híres „It’s Raining Man” című slágert hozta ezúttal A Nagy Duett színpadára. Balázs Klárikát meggyőzték, Kasza Tibinek viszont gondja akadt a produkció alatt, pontszámaik alapján azonban még így is az élmezőnyben végeztek.

Michael Buble „Sway” című számával lépett színpadra Caramel és Trokán Nóra. A páros még egy cha-cha-chát is eljárt, ám Kasza Tibi kevesellte a táncot, Dobrády Ákos pedig egy kis bizonytalanságot érzett. A nézők azonban megmentették az utolsó előtti helyen végzett duót.

Hajdú Péter és partnere, Zoltán Erika ezúttal sem bízta a véletlenre: Balázs Klári és Korda György egyik híres számát, a „Találd ki gyorsan a gondolatom” című dalt választották. Dobrády Ákos „örök kedvence” ezúttal is fergeteges show-t adott. Balázs Klári egy vörös rózsát kapott Hajdútól, Ákos pedig egy fejre koppintást, és persze a szóváltás sem maradt el. A Frizbi műsorvezetőjének népszerűsége a nézők körében továbbra is töretlen, így nekik sem kellett aggódniuk az eredményhirdetésnél.

Falusi Mariann és Árpa Attila egy Blues Brothers mix-szel készültek az estére. Lángolt a színpad a produkciótól, elsöprő sikert aratott a páros, a zsűrit is meggyőzték, maximális pontszámot kaptak előadásukra.

Iszak Eszter és SP egy hatalmas slágerrel készült az estére. Az egykori népszerű fiúbanda, a Backstreet Boys “Everybody” című dalát adták elő. Dobrády Ákos szerint Esztinek jól ment a rémüldözés, Klárika pedig örült, hogy visszaköszönt a produkcióban a híres „yeah”.

Rákóczi Feri és Tóth Vera egy Robbie Williams számmal érkeztek. Óriási energiával robbantak a színpadra, a párosnak még a közönséget is sikerült felállítaniuk. Ennek ellenére a műsor végén éppen hogy csak megmenekültek a kieséstől. Testvére, Tóth Gabi és duettbeli társa, Till Attila azonban már nem volt ilyen szerencsés, hiába arattak óriási sikert Tom Jones “Sex Bomb” című slágerével, búcsúzni kényszerültek a műsortól.

Az estét extra produkcióként Gáspár Laci zárta. Az énekes egy sereg gyerekkel lépett a színpadra, akik nem csak táncoltak, de vele együtt énekeltek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik