Szórakozás

Győzike bánja, hogy életben maradt

A show-man besokallt: kétszer próbált véget vetni az életének, sikertelenül.

Gáspár Győző öngyilkos akart lenni – ettől volt hangos a bulvársajtó a napokban. Többen úgy vélték, ez csupán egy újabb ürügy arra, hogy a show-man eleget tegyen szereplési vágyának, Győzike azonban azt mondja, valóban beszedte a nyugtatókat és komolyan gondolta tettét.

A BeleValó műsorvezetője a Velvetnek adott interjújában őszintén mesélt betegségéről, az érzéseiről és legfőképp azokról az okokról, amik egészen odáig vezették, hogy saját maga vessen véget az életének.

Tönkrement a kapcsolata feleségével, Bea asszonnyal, elhagyták a barátai, a szerettei is elfordultak tőle és egy éve súlyos pánikbetegséggel küzd – többek között ezek voltak azok a dolgok, amik miatt teljesen kiborult és eljutott egy olyan szintre, amikor már nem volt képes uralkodni önmagán.

Az első öngyilkossági kísérletekor pár héttel ezelőtt kevesebb tablettát vett be, második alkalommal viszont már körülbelül tizennyolc-húsz darabot. Beismeri, önző volt, nem gondolt a gyerekeire, csak arra vágyott, hogy minél előbb véget érjen a szenvedése.

Győzikét végül Bea asszony találta meg, aki azonnal mentőt hívott. A műsorvezetőt kórházba szállították, ahol kimosták a gyomrát. “Nem örültem, hogy életben maradtam” – tette hozzá keserűen.

A Velvet megkereste a Dobsi Adriennt, a ValóVilág és társműsorainak sajtósát, aki elmondta, utólag értesültek a show-man tettéről, felajánlották a segítségüket, de Győzi nem élt vele: nem kérte, hogy változtassanak a beosztásán és szabadságot sem akart kivenni.

AJÁNLOTT LINK:

Gáspár Győző: Nem örültem, hogy életben maradtam (Velvet)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik