Szórakozás

VV Laci 120 millióból építene kórházat

A ValóVilág Dokija jótékonysági célokra szeretné felhasználni az RTL Klubon megszerzett népszerűségét.

Nincsteleneknek szeretne kórházat alapítani Lázár Laci. VV Laci úgy tervezi, hogy az intézményben az édesanyja is ingyen fogja gyógyítani azokat, akik nem tudnák kifizetni a különböző kezeléseket. 120 milliós beruházásra készül, és még 70 millió forintot érő ingatlanját is beleteszi készülő vállalkozásába. Az egykori villalakó mindent feltett arra, hogy segítse az embereket. Egy olyan természetgyógyászati egészségcentrumot szeretne létrehozni, ahol elérhetők a különböző biorezonanciás, mágnesterápiás kezelések, teljesen ingyenesen.

Úgy mentem be a villába, hogy szeretnék megvalósítani egy alapítványi programot. Az édesanyám most is ingyen gyógyítja az embereket otthon” – nyilatkozta az Új Ásznak Laci, majd hozzátette: tervei nem üzleti jellegűek, de 120 millióra lesz szüksége, hogy felépítse a szegények magánkórházát.

Azt tervezi, nyárra – ha minden jól alakul – összeszedi az említett összeget, és tervei szerint legkésőbb január elsején kinyithat az intézmény.

Megalapítom a Nemzeti Összefogás Alapítványt, és elindulunk kampányolni sportolókkal, médiaszemélyiségekkel. Ha kell, kéregetek cégektől, hogy megcsináljam. Persze becsületkasszája lenne a kórháznak, ha valaki csak 100 forintot vagy egy rúd szalámit tud adni, azt is szívesen elfogadom” – mondta el a napilapnak Lázár Laci, aki néhány esztendővel ezelőtt felépített vidéki házát szeretné kibővíteni. Alatta ugyanis termálvíz van, amelynek segítségével elérhető lenne egy gyógyfürdő, hogy aztán abból fenn tudják tartani az intézményt. A fürdő használatáért ugyanis fizetni kell, de a kezelésekért nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik