Szórakozás

VV Laci: megdöbbentett Jerzy múltja

A Villa Dokija a Sztárchatben őszintén válaszolt a nézők kérdéseire.

A múlt héten kiköltözött ValóVilág versenyző már kezdi visszanyerni összeomlása előtti formáját, és pozitívan tekint a jövőre. Laci nagyon sajnálja, ha bárkinek csalódást okozott azzal, hogy kijött a Villából, de szerinte ez volt a legjobb, amit tehetett.

Én úgy gondolom, hogy nem adtam fel a játékot, csak jelzett a szervezetem, hogy ezt be kell fejezni. Volt már ilyen egyszer az életemben, akkor is az utolsó pillanatban álltam le a pihenés nélküli munkával. Már teljesen jól vagyok, hiszen a saját életemet élhetem, láthatok újra feliratokat sétálás közben, és láthatok közlekedő autókat is. Ez nem lehet elmondani, hogy milyen különleges érzés 133 nap bezártság után” – mondta a testőr.

A Villa Dokiját sokan támadták amiatt is, hogy nem képviselte azt a sportoló mentalitást, amit ígért a beszavazása előtt.

Az elején még edzettünk rendesen, hóban-fagyban is nyüstöltem a többieket, de a végére elfogytam, és elveszítettem a lelkesedésemet. Ez itt kint egészen máshogy lesz, a lehető leghamarabb össze akarom szedni magam, és megcsinálni azt a hihetetlenül kemény vizsgát, amit márciusban a játék miatt nem tudtam. Most ez a legfontosabb, meg persze az, hogy végre találjak egy olyan társat, akivel családod tudok alapítani.”

Laci egykori lakótársairól is elmondta a véleményét. Bevallotta, megdöbbentette Jerzy melegpornós múltja, és Gigi erotikus videóiról sem tudott semmit. Béci, Villát megelőző életével tisztában volt, a táncos fiú soha nem titkolta múltját, mindent részletesen elmesélt a luxusbörtönben. Laci azt mondja, továbbra is kitart barátai mellett, és kiáll mellettük bárhol, bármikor.

AJÁNLOTT LINK:

Lacinak pihennie és szórakoznia kell (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik