Szórakozás

Mihez kezd családja Stohl nélkül?

Édesanyját és gyerekeit is ő tartja el.

Stohl András kedd este végleg elköszönt a képernyőtől: a ValóVilág kedd esti összefoglalójában láthatták utoljára a nézők. “Hölgyeim és Uraim, nekem nem maradt más hátra, mint hogy elköszönjek. Picit módosítottam azon, amit az amerikai katonák szoktak mondani a filmekben. Büszke vagyok, hogy önöket szolgálhattam, viszontlátásra!” – mondta a műsorvezető.

Stohl korábban a Fókuszban indokolta döntését, mint mondta: amíg az ellene indított bírósági per le nem zárul, addig semmiféle televíziós műsorvezetést nem vállal a továbbiakban.

Azt azonban nem tudni, hogy mi lesz ezután szeretteivel, hiszen Buci már a tárgyalás első napján elmondta, gyerekeiről és édesanyjáról is ő gondoskodik. Állítása szerint két lánya után 250 ezer forintot fizet havonta, míg édesanyját 100 ezer forinttal támogatja.

A bíróságon azt vallotta, 1-1,5 millió forintot keres havonta, de ez az összeg feltehetően jóval kisebb lesz, miután egyedül színházi munkáit folytatja a jövőben. Ha pedig másodfokon letöltendő börtönbüntetésre ítélik, kilátástalan helyzetbe kerülhet – írja a STOP.hu.

AJÁNLOTT LINK:

Stohl András elköszönt – Mi lesz most a családdal? (STOP.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik