Szórakozás

Édesanyja fizetheti Bakács 50 ezres szalámiját

Hatalmas érdeklődés kísérte Bakács Tibor tárgyalását, ahol az újságíró 50 ezer forint pénzbírságot kapott.

A mohóság bűnébe estem – ezt mondta kedden Bakács Tibor a bíróságon, ahol szalámi lopása miatt kellett megjelennie. Korábban még úgy nyilatkozott, hogy a szükség vitte rá erre a húzásra. A kritikus a munkáját elvesztette, oda a jó híre és még fizetnie is kell tettéért. Bakács Tibor Settenkedőre ötvenezer forint pénzbírságot szabott ki a Pest Megyei Bíróság. A kritikus megértette és tudomásul vette az ítéletet, nem kívánt fellebbezni.

“Ha ki lettem volna tömve, megvettem volna biztos. Korábban megvettem” – nyilatkozta a bíróság folyosóján az ítélethirdetés után. Mint mondta, igyekszik kifizetni a büntetést, vannak barátai, meg van anyja is. Azt pedig a magyar média elmaradottságának tekinti, hogy ennyi újságíró van jelen, és hogy lopási ügye napokig a hírek vezető témája volt. Mint mondta, ez volt az utolsó nagy „fellépése”, ezután örökre búcsút vesz a médiától, és visszataps esetén sem tér vissza meghajolni. Most már csak júniusban érkező gyermekére szeretne koncentrálni.


AJÁNLOTT LINK:

Bakács elmaradottnak titulálta a magyar médiát (TV2.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik