Szórakozás

Stohl-ítélet: megdöbbentek a kollégák

A színész továbbra is a képernyőn maradhat. Egykori műsorvezetőtársa, Ördög Nóra túlzásnak tartja a kiszabott ítéletet.

Mint arról korábban beszámoltunk, Stohl Andrást 2 évi és 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és 3 évre a közügyek gyakorlásától maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt csütörtökön a Budakörnyéki Bíróság.

A színészt láthatóan hidegzuhanyként érte az ítélet. Csendben hallgatta a bíró indoklását, arcán látszott, hogy enyhébb büntetésre számított, csak úgy, mint kollégái.

Stohl András egykori műsorvezetőtársa, Ördög Nóra nagyon súlyosnak tartja az ítéletet. A Csillag születik egyik házigazdája a Velvetnek elárulta, felfüggesztett börtönbüntetésben bízott. Megjegyezte: úgy érzi, hogy a színész tanult ebből az esetből.

Jordán Tamás, a Nemzeti Színház egykori igazgatója a TV2 Tények című műsorában azt mondta, szerinte a közvélemény nyomására született ez a döntés, az emberek többsége nagyon fel van háborodva. De ez a mérték szerinte akkor is eltúlzott.

Bodrogi Gyula, Stohl András vadásztársa és Falusi Mariann szerint mindenkinek jobb lenne, ha felfüggesztenék az ítéletet. Zalatnay Cini ezzel szemben úgy véli, mindenkinek meg kell bűnhődni. Peller Mariann csupán azon lepődött meg, hogy a színész és ügyvédje fellebbeztek, hiszen Stohl maga mondta korábban, hogy szeretne megbűnhődni tettéért.


Stohl Andrásra továbbra is számítanak az RTL Klubnál, a csatorna álláspontja nem változott. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója a Velvetnek úgy fogalmazott: az üggyel kapcsolatban a jogerős ítélet megszületéséig a csatornának nincs semmi tennivalója.

AJÁNLOTT LINK:

Ördög Nóra: Nagyon durva a Stohl-ítélet! (Velvet)
28 hónap börtön Stohl-nak – Tények-riport (TV2.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik