Szórakozás

VV Olivér cáfol: nem megrendezett a ValóVilág

A Villa egykori Vagánya szerint butaság azt hinni, hogy minden mozdulataikat előre megtervezik.

Mint arról korábban beszámoltunk, három videó terjed az interneten, amelyek arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a ValóVilágban megrendezett jeleneteket láthatunk.

Az első felvételen 51 másodperc alatt Jerzyn két nadrág is látható, pedig átöltözésről szó sincs a jelenetben, a beszélgetés pedig folytonosnak hat. A másodikban Éva és Alekosz beszélgetésébe csöppenünk, amelynek elején a Villa Törtetője nem dohányzik, viszont pár másodperccel később már egy félig elszívott cigarettát tart a kezében. A harmadik jelenetben Gombi és Olivér elemzik érzéseiket. A Villa Vagánya a videó első felében egy üdítős palackkal játszik, amit azonban fél perc múlva, amikor távoli felvételt láthatunk a két játékosról, nem látunk sehol: sem a kanapén, sem pedig a két fiú környezetében.

Könnyen arra a következtetésre juthatunk a felvételek alapján, hogy a jelenetek rendezettek, egyes részeket pedig többször is felvettek. Az Új Ász megkeresésére Olivér elmondta: szó sincs arról, hogy a ValóVilág előre megrendezett lenne. A Vagány szerint csupán arról van szó, hogy Gombi barokkos körmondatai miatt meg kellett vágni a jelenetet, így például az a rész kimaradt, ahogy elsétál a kukához és kidobja a kezében lévő palackot. Olivér szerint egy megrendezett műsorhoz egyébként is profi színészekre lenne szükség, a villalakók pedig messze nem azok.

Az RTL Klub valóságshow-jának honlapján egyébként már megtalálhatók a videók jelenetei teljes hosszússágban.

AJÁNLOTT LINK:

Nézd meg a „leleplező videókat” teljes hosszában! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik