Szórakozás

VV 4: szextitkokat fecsegett ki egy stábtag

Alekosz napi háromszor könnyít magán, de Gigi, Jerzy és Laci is szívesen áldoz az élvezet oltárán.

Az Okostojás nemcsak a népszerűségi felmérések élén van, hanem a napi önkielégítést végző Villalakók listáját is vezeti. A luxusbörtön csődöre már az összes lánynál bepróbálkozott, ám nem járt sikerrel, így nem maradt más számára, mint az “önkéntes örömszerzés”. A műsorból érthetően kimaradnak ezek a jelenetek, egy stábtag azonban az Új Ásznak elárulta: Alekosz olykor nem szégyelli még a társaival is megosztani, hogy ha nem bír magával, a Villa mellékhelyiségébe megy megkönnyebbülni.

Az informátor szerint az Okostojást naponta kétszer-háromszor kapja el a gépszíj, és azt hangoztatja, hogy ez nem más, mint biológiai szükséglete, amit ha nem elégít ki, nem lehet önmaga. Láthatóan a bezártsággal ő birkózik meg legjobban, de a szex nélküli életforma kiborítja – árulta el a stábtag, aki azt is hozzátette: a luxusbörtön erőembere, Laci is olykor magára teríti a takarót éjszaka, a szerelmespár, Gigi és Jerzy pedig már a kamerák előtt is megmutatta, hogyan kell összegyűrni a lepedőt.

Éva kitart szerelme, Ádám mellett, de azért ő sem vonja meg magától a testi örömöket. Béci és Anikó e téren a leginkább visszafogott, ők ugyanis vélhetően eddig vagy nem adták át magukat a gyönyörnek, vagy olyannyira ügyesen csinálják, hogy még a szerkesztőknek sem tűnik fel. Béci lehetőséget is kapott a produkciótól, hogy egy éjszakát kettesben tölthessen barátnőjével, de heves csókolózásokon túl másra nem használta fel az alkalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik