Szórakozás

Elárverezik Lindsay ellopott nyakláncát

A Kamofie & Co. jótékony célokra fordítaná a 2500 dolláros gyémántlánc eladásából befolyó összeget.

Ráadásul még azt is szavazásra bocsátják, hogy mi legyen az a konkrét jótékony cél, amit az összeggel támogatnának. A cég szóvivője azt azért hozzátette, az árverésre csak a bírósági ügy lezárása után kerülhet sor – már csak az a kérdés, vajon lopva, vagy kölcsönadva aztán letagadva ér-e többet az elhíresült ékszer?

A cégnek már csak azért is várnia kell az aukcióval, mert az ügy lezárásáig a lánc bizonyítékként pihen a Los Angeles-i kerületi ügyész irodájában.

Miután Lohan a napokban azzal fenyegetőzött, hogy beperli az állítólagos lopást megörökítő biztonsági videóból egy kisebb vagyont kaszáló céget, érthető a Kamofie próbálkozása, hogy jobb színben tüntesse fel a cég tulaját, aki egyben az ügy abszolút hiteltelenné vált koronatanúja is. Lohannek elvileg a mai tárgyalásig kellett eldöntetnie, hogy hajlandó-e belemenni az ügyész kínálta vádalkuba, vagy esküdtszék elé viszi az ügyet – a jelentések szerint a színésznő az utolsó pillanatig tartja magát, és nem hajlandó egyezséget kötni, amennyiben a megállapodásban börtönbüntetés is szerepel.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kalapács alá kerül Lindsay lenyúlt nyaklánca – angolul (W.E.N.N.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik