Szórakozás

Okosabb, mint a VV-hősök?

A ValóVilág honlapján bárki kitöltheti azt az IQ-tesztet, amit a versenyzők is megkaptak.

Szombaton kiterelték a Villalakókat az udvarra, hogy újra elhelyezhessék az U-alakú asztalt a nappaliban. De ezúttal nem a Villaparlament ülését kellett megtartani, hanem IQ-tesztet töltettek ki a még versenyben lévő játékosokkal. Először csak a számokat kapták meg, név nélkül, az intelligenciahányadosok 90-től 105-ig terjedtek. Csak Béci és Anikó nem mondta meg a végeredményt, de mint később kiderült, a Testvérpár férfi tagja 95 pontot szerzett, míg a Rosszkislány a második helyen végzett 102-es IQ-hányadosával. Szandika kikészült, hogy 90-es eredményével ő teljesített a leggyengébben, Laci pedig 105-tel a legerősebben.

A valóságshow honlapján már elérhető az a teszt, amit a játékosok is megkaptak, így bárki összemérheti a tudását a villalakókkal, ha kitölti a feladatsort.

Szombat este Szandikának sikerült a terve, és három szavazattal ő lett a hetedik kiválasztott. Éva az eredményt látva azonnal kiborult és megmondta Lacinak, hogy nem várta volna tőle ezt a lépést, hogy ráteszi a jelet a Plasztik cicára, csak azért, mert ő ezt kérte. A Törtető már előre retteg, hogy mi fog történni szerda este, hiszen a kebelcsodának akkor kell megneveznie azt a személyt, akivel meg szeretné mérettetni magát szombaton a párbajon. Éva úgy érzi, Szandika őt fogja választani, igaz a dús ajkú valóságshow-hős a hétfő esti összefoglaló előzetesében már Béci nevével dobálózott, mert állítása szerint mégis inkább kint szeretne maradni, és úgy érzi, a fiúval szemben biztosan nincs esélye visszatérni a Villába.

A Kiválasztás után mindenki beült az igazsághintába, ahol Anikó járt a legrosszabbul, mert Éva szembesítette azzal, hogy benne volt a keze a barátságuk megromlásában Szandikával, majd Béci tett fel neki provokatív kérdéseket. Bécinek is az szúrja a szemét, ami Évának, hogy Anikó mindig mással ápol „legjobb barátságot”. A Rosszkislány viszont azt vetette Béci szemére, hogy vele is barátok voltak, de Béci megbántotta őt és annak idején nem állt a pártjára, amikor szüksége lett volna rá. Végül a táncos fiú bocsánatot kért és a konfliktus rendeződött.

AJÁNLOTT LINK:

IQ-TESZT ÉS KIVÁLASZTÁS VÁRT A VILLALAKÓKRA (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik