Szórakozás

VV Laci teljes titokban kapja a kezeléseket

A kiújult gerincsérv miatt a valóságshow folytatása is kérdésessé vált számára.

Mint arról korábban beszámoltunk, Laci kínszenvedése látszólag szombat este kezdődött. A luxusbörtön tisztaságmániás erőembere azonban évek óta gerincsérvvel küszködik, ami időről-időre alaposan megkeseríti az életét.

Hétfőn olyan erős fájdalmai voltak, hogy szinte már lábra sem tudott állni, ezért a villalakókat felügyelő orvosok jobbnak látták, ha egy kórházban is megvizsgálják Lacit. Kapott ugyan gyógyszereket, de az állapota nem javult, ezért kedden a Budai Egészségközpont gerincsebészetére vitték be.

A villalakó a falakon kívül csakis egy őt kísérő biztonsági őrrel és a ValóVilág stábtagjaival érintkezhetett, na és persze az orvosokkal.

Hogy Lacit miért kínozzák ilyen erős fájdalmak, CT-vizsgálattal derítették ki, majd a főorvos is megmozgatta kissé a villalakó fájó pontjait.

A problémára egy műtét jelenthet megoldást, de ha ezt most azonnal elvégeznék, akkor Laci számára véget érne a játék. Ezért egy másik gyógymódot választott: öt napon keresztül infúziós kezelést fog kapni. A Villa szabályai értelmében a villalakók nem tudhatnak semmit a külvilágról és saját népszerűségükről. Ezért a ValóVilág stábja megoldotta, hogy Laci kezelése a külvilágtól elszigetelve, teljesen titokban történjen. Laci szerdán már meg is kapta az első adag infúziót. Vannak még ugyan fájdalmai, de azt mondja, néhány nap múlva ismét a régi, sportos formáját hozza majd.

AJÁNLOTT LINKEK:

VV Laci sorsdöntő vizsgálata (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik