Szórakozás

Bécivel csap össze Olivér

A ValóVilág Vagánya betartotta korábbi ígéretét: a szombati párbaj a két vezérhím között fog eldőlni.

Múlt hét szombaton Olivérnek sikerült rávennie a társait arra, hogy az ő akaratát teljesítsék. Szandika, Éva, Alekosz és Laci is a 32 éves dublőrre tette a jelét, és ezzel csatába indították barátjukat.

A Villa Vagánya a kiválasztás óta folyamatosan azon gondolkozott, hogy kit vigyen ki magával a megmérettetésre, és bár többször is kijelentette, hogy Bécivel szeretne megmérkőzni, az ötödik kihívás előtti utolsó napon még kikérdezte lakótársait arról, kit javasolnának neki ellenfélnek.

Éva Bécit és Lacit mondta, Gigi Gombit és Lacit, Gombi viszont meg akarta győzni arról, hogy őt vigye ki. De amikor Béci ült le vele szemben, nem teketóriázott, higgadtan közölte: vigye ki őt, mert tudni akarja, melyikük erősebb, vissza akar jönni, de nem tudja biztosan, mi lesz majd a párbaj végkimenetele. Szandika Gigit vagy Lacit javasolta, de Bécit semmiképp sem. Alekosz egyértelműen Bécit küldené ki a barátjával párbajozni. Amikor megérkezett Anikó, próbálta meggyőzni Olivért arról, hogy őt vigye ki, de a Vagány kinevette.

Szerda este kiderült, nem volt hiábavaló a hirtelen jött közvélemény-kutatás, Olivér hallgatott barátaira és Bécire, és végül a tánctanárra tette a zöld kendőt. Mivel ez a döntés senkit nem lepett meg, hiszen Olivér többször kimondta, kit fog kihívni, a Vagányra komoly büntetés vár. De hogy pontosan mi, azt egyelőre még nem árulhatta el neki Sebestyén Balázs.

Február 12-én ketten küzdenek meg a nézők kegyeiért. Aki a legkevesebb szavazatot kapja, csomagolhatja a bőröndjét, hiszen neki szombat este véget ér a verseny.

AJÁNLOTT LINKEK:

OLIVÉR BÉCIRE TETTE A ZÖLD KENDŐT (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik