Szórakozás

Charlie Sheen két hét múlva már dolgozik

Ennyi volt - Charlie Sheen nagyjából túl is van a „rehabon”, és ügyvédje szerint 2 hét múlva már munkába is állhat.

A színész ügyvédje, Yale Galanter az E! News-nak úgy nyilatkozott, a Két pasi meg egy kicsi munkálatai két hét múlva újraindulhatnak, hiszen Sheen „remekül halad” a leszoktató programmal, és a szakemberek azt tanácsolták neki, hogy a lehető leghamarabb rázódjon vissza a normális életritmusába.

Galanter azt is elmondta, hogy Sheen azóta nem látta gyerekeit, amióta legutóbb januárban kórházba szállították, így már nagyon várja, hogy a „normális életritmusba” belevehesse apai teendőit is – hiszen az ügyvéd elmondása alapján a színész remek édesapa, aki mind az öt gyermekével remek kapcsolatot ápol.

A 45 éves színész egy 36 órás, kokainnal és prostikkal tarkított buli után került kórházba, majd családja, orvosai és főnökei javaslatára bejelentette, hogy bevonul a rehabra. A kezdetben 3 hónaposra tervezett kúrából először otthoni ápolás lett, majd az időtartamot is lerövidítették, hogy a színész minél hamarabb visszatérhessen a CBS képernyőire – sorozatának szüneteltetése ugyanis milliós bevételtől fosztotta volna meg a csatornát, nem is beszélve a színész saját pénztárcájáról, hiszen Sheen epizódonként kétmillió dollárt kap.

AJÁNLOTT LINKEK:

Sheen két hét múlva visszatér a forgatásra – angolul (UsMagazine.com)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik