Szórakozás

Elzárkózott a külvilágtól Olivér barátnője

Enikőt hiába keresik telefonon, napok óta elérhetetlen.

A ValóVilág Villájának falain belül zajló szerelmi évődés nemcsak az érintetteket, a kint hagyott hozzátartozókat is megviseli. Különösképp, ha az – mint jelen esetben is – az egyik játékos menyasszonya.

Olivér harmadikként költözhetett be a luxusbörtönbe, és több mint két hónapos villaléte alatt szinte egyetlen nap sem telt el, hogy ne panaszkodott volna szerelme, Enikő hiánya miatt. A Vagány érzései olyannyira komolynak bizonyultak, hogy karácsonykor több százezer néző előtt kérte meg kedvese kezét.

A 32 éves dublőr azonban idővel lakótársa, Anikó figyelmét is felkeltette, aki bár korábban a szintén párkapcsolatban élő Bécinek vallott szerelmet, majd Király L. Norbiról álmodozott, most a Vagány miatt sírja tele a párnáját minden este. A Rosszkislány már többször is felfedte érzéseit Olivér előtt, aki mindannyiszor diplomatikusan fogalmazott, hiszen őt kint várja a kedvese, de a tekintete elárulta, hogy nem közömbös számára a lány.

A napok óta húzódó szerelmi sokszög kikészítette Olivér kinti szerelmét. A Bors információi szerint Enikő teljesen elzárkózott a külvilágtól, senkivel nem hajlandó beszélni, még az RTL Klub és Oli barátainak megkeresésére sem reagál, pár napja pedig a telefonját is kikapcsolta.

A Villa Vagányának ismerősei szerint az egyetemista lány nehezen viseli Anikó és vőlegénye évődését, pánikba esett, hogy esetleg több is kisülhet a bimbódzó románcból. A valóságshow-hős legjobb barátja viszont azt is elismeri, hogy nem hiábavaló Enikő félelme, szerinte könnyen előfordulhat, hogy Olivér előbb vagy utóbb minden erőfeszítése ellenére elcsábul.

AJÁNLOTT LINKEK:

Olivér nője kikészült Anikó vallomásától (BorsOnline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik