Szórakozás

Olivért küldték csatába a villalakók

A Vagánynak sikerült rávennie társait arra, hogy az ő akaratát teljesítsék.

Rendhagyó módon szerda helyett szombat este került sor a ValóVilág ötödik kiválasztására: a villalakóknak ismét meg kellett nevezniük azt a személyt, akit nem szeretnének többé a luxusbörtön falain belül látni. Most már egyre többen taktikáztak. Nem feltétlenül arra voksoltak, aki nem szimpatikus, inkább arra, aki veszélyes rivális lehet.

Elsőként Éva lépett a táblához, aki teljesítette barátja, Olivér kérését, és a Vagányra tette a jelet. A 32 éves dublőr elárulta, szeretné végre megmérettetni magát egy igazán erős ellenféllel, és mivel Alekosz a barátja, a testvérpár férfi tagjára, Bécire voksolt. Gigi bátyja nem viszonozta a gesztust, óriási meglepetésre Anikót jelölte meg kiválasztottként. Szandika is beállt a sorba, és eggyel növelte Olivér jeleinek számát. Gigi pénzt dobott fel, így helyette az érme döntött, a pénzérme pedig Anikót akarta. Jerzy ismét régi riválisa, Gombi neve alá a helyezte a jelet, a Szépfiú hasonlóan gondolkodott, és kategóriabeli társára szavazott. Laci szintén Olivérre tett, mert véleménye szerint a Vagánynak szüksége van arra, hogy lássa a szeretteit. Anikó úgy döntött, Gombit nem szeretné a Villa falain belül tudni. Alekosz tett pontot a kiválasztás végére, és ahogy az várható volt, Olivért küldte párbajozni.

A villalakók tehát úgy döntöttek, Anikó és Szandika csődörével nem szeretnének többet egy fedél alatt élni, ezért neki kellett magára vennie a zöld kendőt, amit magán is kell tartania egészen a párbajig. Szerdán pedig meg kell neveznie azt a személyt, akivel meg szeretné mérettetni magát a stúdióban a bennmaradásért.

AJÁNLOTT LINKEK:

NÉGY JELLEL OLIVÉR LETT A KIVÁLASZTOTT! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik