Az egykori brit gyarmat egyre komolyabb tényező az értékes borokért folytatott küzdelemben – látható ez abból a tényből is, hogy a Webber borkollekció minden darabja gazdára talált. A Mandarin Oriental Hotelben tartott kétnapos árverésén 746 tétel került kalapács alá, amelyet eladás előtt 4,1 millió dollárra becsültek.
„Andrew Lloyd Webber borait utoljára 1997-ben árvereztük el Londonban. Amikor 2011-ben a zeneszerző úgy találta, hogy ismét olyan méretesre nőtt a kollekciója, amit sohasem fog egymaga elfogyasztani, akkor kézenfekvővé vált, hogy azt a jelenlegi legerősebb borpiacon bocsássuk árverésre” – mondta Robert Sleigh, az aukcós ház borrészlegének ázsiai igazgatója.
A legkomolyabb tételek között szerepelt egy 12 palackos rekesz az 1982-es évjáratú Chateau Petrusból 77 564 dolláros leütési árral, 58 949 dollárért pedig a Chateau Lafitte tucatnyi palackja kelt el.
„Remélem, a nyertesek legalább akkora örömöt lelnek majd a boraimban, mint én magam, mint ahogy azt is várom már, hogy viszontlássam őket Kína-szerte egy-egy étteremben, amikor a Macskák mandarin nyelvű előadása országos turnéra indul” – mondta az eladó.
