Szórakozás

Szabadlábon Damu, Gregor-Magyar botrány, meghalt Leslie Nielsen [November – Bulvár]

A Hír24 összegyűjti az év legfontosabb bulvárhíreit.
Korábban a témában:

Szabadlábra helyezték Damu Rolandot

November 29-én a Fővárosi Bíróság másodfokon helyt adott a sorozatszínész védői fellebbezésének. Papp Gábor ügyvéd elmondta: a másodfokon eljáró bíróság megalapozottnak találta, hogy jogszerűtlen volt védencük előzetes letartóztatása, mert sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem áll fenn. Damu Rolandot november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Ismét nős férfit választott Gregor Bernadett

A színésznő ezúttal Magyar Attilát hódította el feleségétől, és kapcsolatukat olyannyira komolynak gondolják, hogy már össze is költöztek. Berninek kisebbik gyermekének apjával, Somogyi István táltossal már korábban megromlott a viszonya. Pár évvel ezelőtt már szétköltöztek, mert a férfi megcsalta a színésznőt. Bernadett ugyan megbocsátott, de ez kevés volt ahhoz, hogy rendbe hozzák kapcsolatukat. Magyar Attila az interneten találta meg évekkel ezelőtt szerelmét, nem sokkal később pedig feleségül is vette a lányt. Az ő kapcsolatuk állítólag azért romlott meg, mert hiába szerették volna annyira, nem születhetett közös gyermekük. A sztárpár kirobbant viszonya óriási vihart kavart, hetekkel az eset után is cikkeztek még róluk a lapok. Attila felesége, Mónika a mai napig várja, hogy férje visszatérjen hozzá.

VV4: megkezdte rabságát a hat villalakó

Beköltözött a törtető, az okostojás, a vagány, a testvérpár és a naiva. Hét év után november 24-én hivatalosan is újra megnyitotta kapuit a ValóVilág villája. A negyedik évadra rengeteg újdonsággal készültek a műsor szerkesztői. A legfontosabb ezek közül, hogy még nagyobb szerepet szántak a nézőknek, ők dönthették el ugyanis, hogy kik költözhettek be a Való Villába; a 42 jelölt közül 14-et juttattak be. Valamint arról is ők határoznak, hogy a műsor végén ki hagyja el utolsónak a luxusbörtönt, és nyeri meg a fődíjat: egy lakást, egy autót, egy luxusutazást és havi 1 millió forintot egy éven át. A másik újítás, hogy a beszavazóshow-k során a nézők egy-egy karaktertípusra szavaztak, egyik nap három „bombanő” közül kellett kiválasztani a legszimpatikusabbat, a következő nap pedig három „okostojás” versengett a bejutásért. A műsor házigazdái Lilu, Stohl András és Sebestyén Balázs.

A TV2-höz igazolt Szántó Dávid

A “mosolygós” sportriporter a TV2 Naplójában riporterként debütált november végén. Szántó két és fél hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy távozik a királyi csatornától. Nem sokkal ezután azt mondta, hogy már régóta ki szerette volna próbálni magát más műfajban is. Természetesen nem szakad el teljesen a sportélettől, a kereskedelmi csatorna mellett a DigiSportnál is feltűnik majd rendszeresen. Sőt azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer még a szórakoztatóiparban is megvesse a lábát.

Elstartolt a TV2 40 milliós játszmája

Vadonatúj kvízműsorral jelentkezett november 29-től a TV2. A 40 milliós játszma hétköznap esténként, 19:05-kor élőben kerül képernyőre. A játékos párok már a műsor elején 40 millió forintot kapnak készpénzben, kizárólag a tudásukon múlik, mennyivel távoznak a stúdióból. Egész életüket megváltoztathatják, ha képesek megtartani az összeget, ám ha rosszul válaszolnak, pillanatok alatt milliókat veszíthetnek. A bátor jelentkezőknek nyolc kérdésre kell helyesen felelniük ahhoz, hogy hazavigyék a teljes nyereményt.

Megszületett John Travolta kisfia

Újra apa lett John Travolta. A színész felesége, Kelly Preston egy kisfiúnak adott életet november 23-án egy floridai kórházban. Benjamin az 1991 óta házas Travolta és Preston harmadik gyermeke. A sztárpárnak már volt egy fia, Jett, aki tavaly januárban egy végzetes roham után meghalt 16 éves korában.

Bejelentették Vilmos herceg esküvőjének időpontját

Április 29-én kel egybe Vilmos brit trónörökös kedvesével, Kate Middletonnal. Az esküvő helyszíne a londoni Westminster apátság, az angol-brit monarchia ősi koronázótemploma lesz. A brit kormány az esküvő időpontját – amely egy pénteki napra esik – azonnal munkaszüneti nappá nyilvánította. Vilmos – aki édesapja után a második a brit trónutódlási sorban, és majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz – 2001-ben ismerkedett meg Kate – hivatalos nevén Catherine – Middletonnal a St. Andrews egyetemen, és a házassági találgatások attól a pillanattól kezdve keringtek, hogy nyilvánvalóvá vált a kapcsolat komoly jellege.

Madonna megnyitotta első konditermét

Az énekesnőt több száz őrjöngő rajongó fogadta Mexikóvárosban a megnyitó alkalmából. Madonna legutóbbi albuma után Hard Candynek nevezték el a hálózatot, amelynek a világ legfontosabb városaiban lesznek képviseletei. Egyelőre tíz klub létrehozását tervezik – Mexikón kívül Oroszországban, Brazíliában, Argentínában, európai és ázsiai országokban. A termet a legkisebb részletekig Madonna ízlésének és elképzeléseinek megfelelően rendezték be, még a zenét, a fényeket és a dizájnrészleteket is az énekesnő választotta ki.

Michael Douglas egyre jobban van

Egyes bulvárlapok már arról cikkeztek, hogy csupán hónapjai vannak hátra, a legendás színész azonban már sokkal jobban néz ki. Michael Douglas, a Tőzsdecápák sztárja a jelek szerint valóban egyre jobban érzi magát. Az Oscar-díjas színész néhány nappal tizedik házassági évfordulójuk után gyermekeivel és feleségével Floridába utazott. Itt készültek róla fotók, melyek tanúsága szerint a férfi sokkal jobban néz ki, mint pár hete. Kevésbé vékony, napbarnított és kifejezetten jókedvű.

Megrugdosták és kirabolták a Forma-1 urát

Bernie Ecclestone-t az utcán támadták meg Londonban november 24-én. A Forma-1 főnökét és brazil kedvesét otthonuk előtt várta a négy ismeretlen. Az elkövetők ütni-verni kezdték a dúsgazdag üzletembert, majd megparancsolták, vegyék le méregdrága óráikat és ékszereiket. Mintegy 200 ezer font (66 millió forint) értékben zsákmányoltak. Ecclestone a támadás során kisebb fejsérülést szenvedett, pár órával kórházba szállítását követően már ki is engedték. 31 éves szerelmének, Fabiana Flosinak szerencsére nem esett baja.

Meghalt Leslie Nielsen

84 éves korában, november 29-én életét vesztette Leslie Nielsen. A kanadai születésű színész-humorista floridai otthona közelében egy kórházban hunyt el. Nielsen a Csupasz pisztoly-trilógia Frank Drebin hadnagyaként vált ismertté, és ő játszotta dr. Rumacket az Airplane című filmben. Noha pályája során rengeteg műfajban megmutatta magát, a legismertebb alakításai vígjátékokhoz köthetők.

Címkék: összefoglaló

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.