Közélet

Kokaint szívott és whiskeyt ivott Stohl a baleset előtt

A színész-műsorvezetőnek súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés vádja miatt kellett megjelennie kedden a Budakörnyéki Bíróságon.

A vádirat ismertetése után a Nemzeti Színház művésze azzal kezdte vallomását, hogy bűnösnek érzi magát. Az ügyben több tanú azt mondta, Stohl András a baleset helyszínéről felhívta az élettársát és azt mondta neki, drágám, karamboloztam, gyere ide, az a lényeg, hogy te vezettél.

A keddi tárgyaláson ismertetett vádirat szerint Stohl András 2010. május 7-én este előadás után a Nemzeti Színházban italozott, majd különböző szórakozóhelyeken hajnalig ivott alkoholt. A színész a vád szerint 2010. május 8-án hajnali 4 óra tájban a Fótra vezető főúton Subaru Forester típusú, négykerék-meghajtású gépkocsijával a megengedett sebességet túllépve, körülbelül 115-120 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor a szeszesitaltól befolyásolt állapota miatt átlépte a záróvonalat, és egy szemben szabályosan közlekedő gépkocsinak ütközött. Az ütközés következtében a sérült Citroen az árokba csúszott; ezután még egy autóval karambolozott a színművész. A baleset következtében mindhárom járműben anyagi kár keletkezett, egy ember súlyos, három utas pedig könnyebb sérülést szenvedett.

Stohl András, aki ellen már a korábbi években folyt szabálysértési, illetve büntetőeljárás ittas vezetés miatt, azt mondta a tárgyalóteremben: csak a csattanásra emlékezik, utána azt érzékelte, hogy lassul az autója, majd még egy csattanást hallott. Az előzményekről a színművész azt vallotta, hogy a Nemzeti Színházban az előadás után fehérbort ivott, később, hajnaltájban whiskeyt és megint bort ivott, és valamikor kokaint is fogyasztott.

Amikor a bíró emlékeztette a vádlottat annak erkölcsi megítélésére, hogy ittasan és kábítószert fogyasztva balesetet okozott, majd elment a helyszínről, Stohl András azt mondta: “első reakcióként ösztönösen hárítani akartam a felelősségemet”.

Az egyik tanú, az első autót vezető, súlyosan sérült idős férfi lánya zokogva mondta, hogy édesapjának még most is fáj a lába. Egy másik tanú, egy könnyebben megsebesült fiatal lány azt mondta: ” láttam, hogy Stohl András ül a vezetőülésben, és bámul maga elé. Kimászott a tetőablakon, odajött hozzánk, és azt mondta: cigi, cigi.” Volt olyan sérültje is a balesetnek, aki tanúként elmondta a bíróságon, hogy pánikrohamot és hányingert kapott a karambol után. Más tanúk arról számoltak be, hogy a színművész odament a balesetet szenvedettekhez és megkérdezte tőlük, megsebesültek-e, hogy vannak, tud-e segíteni nekik.

A tárgyalás során Stohl András a baleset minden áldozatától külön-külön is bocsánatot kért, sajnálkozását kifejezve.

A Stohl-per tárgyalása további tanúk és szakértők meghallgatásával 2011. március 31-én folytatódik, amikor ítélet is lehetséges.

Az Index úgy tudja, ha bebizonyosodnak az ellene felhozott vádak, tettéért maximum három évet kaphat.

A tárgyalást a sajtó élénk érdeklődésétől kísérve tartják, a Pest Megyei Bíróság épületének termébe a szűkös hely miatt csak előre kiosztott, sorszámozott belépővel lehetett bejutni. A bíró megtiltotta, hogy folyamatosan közvetítsenek az eseményről, az online újságok kinyomtatott cikkeit is ellenőrzi.

AJÁNLOTT LINKEK:

Maximum három évet kaphat Stohl (Index)
Bort, kokaint és whiskyt fogyasztott balesete előtt Stohl ([origo])
Exkluzív videó a tárgyalásról! Stohl nem a börtöntől fél… (Nők Lapja Café)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik