Szórakozás

Turisztikai célpont lett Harry Potter sírja

Idegenforgalmi zarándokhellyé vált egy brit katonai temető Izraelben, ahol Harry Potter 1939-ben elhunyt angol közlegény sírja áll.

A 18 éves korában elhunyt brit katonának semmi köze a világszerte ismert varázslótanonchoz, J. K. Rowling regényhőséhez, a Ramle városba látogató turisták mégsem hagyják ki a lehetőséget, hogy síremlékénél fényképezkedjenek.

Arról nincs statisztika, hogy hányan keresik fel a látványossággá vált sírt, de – amint azt egy helybeli megjegyezte – ha nem terjedt volna el, hogy itt nyugszik Harry Potter, senki sem menne a temetőbe.

Az igazi Harry Potter Birmingham közelében született, és egy évvel idősebbnek hazudva magát 1938-ban állt be a hadseregbe. Regimentje honlapjáról kiderül, hogy bevonulása évében került az akkor brit mandátum alatt álló Palesztinába, ahol 1939-ben esett el egy fegyveres bandával vívott tűzharcban.

Ramle illetékesei szerint úgy öt éve jelentek meg az első “zarándokok”, a város pedig az év eleje óta ajánlja idegenforgalmi honlapján a sírhelyet turisztikai célpontként.

“Igaz, hogy nincs kapcsolatban az irodalmi hőssel, de a név eladható és piacképes” – fogalmazott Ron Peled, aki idegenvezetőként tucatjával kíséri a látogatócsoportokat a síremlékhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik