Attól tartanak, hogy a mértéktelen turizmus következtében Disneyland mintájára látványpark, azaz „Veniceland” lesz a városukból.
„Velence annak a húszmillió turistának a szórakoztató parkjává vált, akik évente elárasztanak minket” – közölte Matteo Secchi, a tiltakozást szervező Venessia csoport szóvivője, emlékeztetve, hogy az észak-olasz városnak mindössze 59 ezer lakója van.
„Most már csak annyit tehetünk, hogy rendezünk egy partit, és felavatjuk a Veniceland szórakoztató parkot. Ez egy ironikus provokáció a város vezetőinek, akik, úgy tűnik, nem képesek visszafordítani a folyamatot” – áll a közleményben.
A megmozdulás résztvevői különféle kosztümökbe bújva haladtak végig a várost kettészelő Canal Grandén, majd venicelandi „belépőket” árultak a turistáknak a város vonatpályaudvarán.
Giorgio Orsoni, Velence polgármestere a tüntetés kapcsán annyit közölt, hogy együtt fog dolgozni a Venessia csoporttal, hogy „megtalálják a lehető legjobb megoldást” a problémára.
