Szórakozás

Erdélyi Mónika futva menekült a tévéből

A hátsó ajtón osont ki, majd futva menekült Erdélyi Mónika az RTL Klub épületéből.

Erdélyi Mónikát megviselte a búcsú. A Reggelit követő Csak csajokban Szandi, Rába Timi és gyerekeik voltak az utolsó riportalanyai, így ők is jelen voltak, amikor a műsorvezető végleg elköszönt a közönségétől.

– Lányok, nekem ez volt az utolsó napom a Reggeliben, úgyhogy ti voltatok az utolsó beszélgetőpartnereim, az utolsó társaim. Mindenkinek nagyon köszönöm a szeretetet és a figyelmet. Két volt kollégámnak, Lilunak és Csonka Andrásnak is, akik a jövő héten várják Önöket – mondta Mónika, aki feltehetően értesült arról, hogy utolsó munkanapján a Bors munkatársai várják a stúdió kijáratánál.

Kilenc óra után pár perccel a stábtagok tömegével indultak haza a munkából, az épület talán már üres volt, amikor felbukkant Mónika – a hátsó kijáratnál. Kinyitotta a vaskaput, majd futólépésben a rá váró, kopottas autóhoz szaladt, és bevágódott a volánnál ülő harmincas fiatalember mellé. A rozzant járgány éles kanyart vett, és elindult Mónikával az úton, maga mögött hagyva az RTL Klub stúdióját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik