Szórakozás

Megölte barátnőjét, mert más nevét kiabálta az ágyban

Gary Higgs és barátnője éppen szeretkeztek, amikor a nő végzetes hibát követett el.

Az aktus közben a 41 éves Joanne véletlenül azt kiáltotta: „Chris, keményebben!”, barátját azonban nem így hívták.

Gary esélyt sem adott az asszonynak a magyarázkodásra, leszaladt a konyhába, felkapott egy konyhakést és egyszer mellkason, egyszer pedig háton szúrta Joanne-t. Ezután az ébresztőóra zsinórjával fojtogatni kezdte – írta a Daily Mail.

A nőnek esélye sem volt a túlélésre, holttestét másnap a főbérlő találta meg.

A bíróságon a férfi azzal védekezett, hogy teljesen elborította agyát a düh, és nem tudta, mit csinál.

„Megkérdeztem, ki az a Chris, mire azt mondta, hogy biztos a lánya barátjára gondolt. De ettől csak még mérgesebb lettem. Miért gondolt a lánya barátjára, miközben mi szexeltünk?” – védekezett Gary, akit 15 év börtönre ítélt a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik