Szórakozás

Tíz évig rossz irányba imádkoztak

Szaúd-Arábiában egy iszlám közösség tagjai megállapították, hogy tíz évig rossz irányba imádkoztak.

“Tíz évig arccal a mecset imasarka felé imádkoztunk, ami északkelet felé mutat, noha valójában délkelet felé kellene” – mondta a haddai közösség egyik tagja a Saudi Gazette című lap jelentése szerint.

Hogy ki a felelős a mecset építése közben elkövetett hibáért, ma már nem állapítható meg.

A helyes irány kiderítése egyáltalán nem kellett volna, hogy gondot okozzon az építészeknek, ugyanis Mekka csak 20 kilométerre van Haddától.

A muszlimok a világ minden táján fejüket a Kába-kő felé fordítják imádkozás közben. A Kába, az iszlám világ központi szentélye, Mekkában található. A mecsetekben az imasarkok a Kába-kő felé vannak tájolva, mert a hívőknek arrafelé kell imádkozniuk.

A kis mecset látogatói egyszerűen oldották meg a problémát: imaszőnyegüket mostantól délkelet felé helyezik el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik