Szórakozás

Vérre menő vita pár hajcsat miatt

Több mint négy év börtönre ítélte egy ausztrál bíróság pénteken azt a 22 éves lányt, aki egy vita hevében 50-szer szúrt húgába.

Új-Dél-Wales állam legfelsőbb bírósága emberölés vádjában találta bűnösnek a most 22 éves Kathleen Worrall-t, miután enyhítő körülményként értékelte, hogy a lány ritka hormonális betegsége okozta “abnormális viselkedését”. Kathleen összesen ötvenszer szúrta meg a fürdőből éppen kilépő Susant. Aztán felhívta apját, és közölte: “Apu, leszúrtam Susant, csurom vér vagyok”. A vita amiatt támadt köztük, hogy Susan elvette nővérének két hajcsipeszét. Az utolsó csepp pedig az volt a pohárban, hogy számítógépének jelszavát is megváltoztatta – hangzott el a bíróságon.

A szakértők szerint vele született rendellenessége miatti kezelése gyors testsúlynövekedést okozott a lánynál, aki ezért elhanyagolta a gyógyszere szedését, így a gyilkosság előtt két hónappal a tesztoszteronszintje már egy átlagos férfi szervezetéhez hasonló szintre nőtt. A pszichiáter szerint a támadás idején “úgy nézett ki, mint egy gladiátor”, míg a lányok apja arról beszélt, hogy súlya húga élcelődéseinek tárgyává tette őt. Elisabeth Fullerton bíró indoklásában Kathleen betegségét okolta az emberöléssel, de hozzátette, hogy a lány egy ideje nem szedte gyógyszereit. Mint elmondta, normál körülmények között nem ölte volna meg a testvérét, akit szeretett. Végül négy év és három hónap börtönre ítélte Kathleent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik