Szórakozás

Ilyen volt Fábry az ágyban Hada Renáta szerint

hada renáta (hada renáta, )
hada renáta (hada renáta, )

Fábry Sándorral való szexuális kapcsolata részleteiről is beszámolt a sajtónak Hada Renáta.

Néhány hete tálalt ki Hada Renáta újságíró, hogy Fábry szeretője volt. A nőnek azonban ez nem volt elég, és kettőjük legintimebb perceinek emlékét is nyilvánosságra hozta.

“Szeressen előtte és utána, de szex közben ne! Szeretem szolgálni az uram az ágyban” – taglalta az egyik férfimagazin hasábjain Renáta. Az újságírónő a Blikk kérdésére azt is elárulta: amikor a showman szeretője volt, ez nem így működött. Viszonyuk alatt Fábry nem volt főnök az ágyban, mellette Renáta nem találta meg magában az igazi szexi vadmacskát.


Fotó: Kummer János

“A szexualitás terén most kapott el a hév. Szeretek szerelmeskedni, a lételemem a szex, ezért bárhol és bármikor kapható vagyok arra, amit a párom megkíván. Ez azonban egyértelműen a szerelmemnek köszönhető, korábban jóval visszafogottabb voltam” – mondta el azőkeség, aki szerint azonban Fábrynak nagyon is köze van ahhoz, hogy sikerült szexuálisan felszabadulnia.

“Sándorral nem volt köztünk olyan elemi testi vonzalom. Sokkal inkább az apakomplexusom kötött hozzá, hiszen elhagyott gyerek voltam, akire nem volt kíváncsi az apja. Ő olyan volt számomra, mint egy mentor, aki ellát tanácsokkal, a testiség nem játszott akkora szerepet a kapcsolatunkban. De nem csak emiatt nem lehettem igazi nő mellette az ágyban. Sok fájdalmat okozott nekem azzal, hogy nem becsült meg, pedig én jóban-rosszban vele voltam” – beszélt Renáta kettejük viszonyáról.

“Akkor döbbentem rá igazán, hogy véget kell vetni a kapcsolatnak, amikor kiderült, hogy van a combomban egy daganat. Nagy csalódás volt számomra, hogy akkor nem volt mellettem. Már végleg lezártam, valószínűleg ezért is tudtam felszabadulni a szexben” – szögezte le a botrányt kirobbantó nő.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik