Szórakozás

Élő adásban fakadt ki Szulák Andi

Vasárnap este Papp Gergőnek és Szulák Andreának ért véget A Nagy Duett. Az énekesnő érezhette a vesztét: a kritikákat különösen indulatosan reagálta le.

Két produkcióval álltak színpadra vasárnap este A Nagy Duett párosai. Elsőként a minap megfenyegetett Lakatos Márk és a – saját bevallása szerint – unokája bőrnacijában színpadra álló Bangó Margit mutatták meg rocker énjüket. A Kölyköd voltam című daltól mindketten tartottak, elmondták, soha nem hallgatnak efféle zenét, de szeretnék megmutatni minél több oldalukat a nézőknek. Kasza Tibi szerint a párosnak minden műfaj jól áll, Klárika meglepődött, úgy véli, ez után – a már az első adásból kiesett – Pataky Attila leteszi a mikrofont.

Papp Gergő és Szulák Andrea az első körben lírai énjüket domborították ki egy Louis Armstrong-feldolgozással. Dobrády Ákosnak a leginkább a tánc tetszett. “A hangoddal embert lehet ölni, de jól csomagolod be” – zrikálta Pimasz urat. Klárika is csak a táncot méltatta. “Becsúszott egy-két hang, ami a helyén volt” – viccelődött Kasza.

Cseke Katinka és Kökény Attila Mizujához először Claudia szólt hozzá. “Katinka kimerítetted a lakótelepi aerobic minden mozdulatát” – ironizált. Klárika leszögezte, hogy ez nem a kedvenc dala, sőt ez nem is dal, vajon, mit szól ehhez Fluor Tomi, Kasza Tibor pedig arra biztatta az énekesnőt, hogy dolgozza fel a slágert férjével,Korda Györggyel. Dobrády Ákos szerint nem áll jól a dal Katinkának, úgy véli izzadtságszagú volt az előadása.

Gesztesi Károly és Csézy a Valami Amerika betétdalával állt színpadra. A színész elárulta, ezt a filmet látta először volt feleségével, Liptai Claudiával, a produkció után fel is elevenítették a szép vagy akármilyen emlékeket. Dobrády szerint Gesztesi jófiús volt a dalban, különösebb izgalmat nem talált az előadásmódjában. Balázs Klári éppúgy, mint a múltkor, sterilnek találta a produkciót. Kasza Tibor úgy érzi, nem volt annyira jó a dalválasztás. (Mármint a szerkesztőké, ugyanis az többször is elhangzott, hogy a dalokat nem a versenyzők választják.)  “Biztonsági karaoke” – jellemezte a párost a zenész. Claudia Csézyt vegzálta, hogy szereti-e A Nagy Duettet vagy kínszenvedés-e számára a műsor minden perce, az énekesnő visszafogottan dicsérte a show-t. Imádja, naná.

A Kasza Tibi által a múltkor higanyállatnak nevezett Szabó Győző és az egész héten hangproblémákkal küszködő Király Linda ezúttal magyarul énekeltek, méghozzá a Csárdáskirálynőből a Hajmási Péter, Hajmási Pált. A színész elrontotta a szöveget, Linda – utalva egykori Himnusz-bakijára – örömködött, hogy ezúttal nem ő hibázott. Klárikát lenyűgözte a produkció. “Új operettpárost avathatunk” – jelentette ki. Kasza Tibor Cseke Katinát vizionálta a dal alatt, hogy miért, azt valami rém zavarosan el is magyarázta, mi most nem mennénk bele. Dobrády Ákos gratulált az ezúttal “nem biztonsági játékhoz”.

A második kört Cseke Katinka és Kökény Attila indította, boogie-val, parókában. Dobrády Ákosnak jobban tetszettek, mint a Mizuban. Balázs Klárika javasolta a paróka további viselését a párosnak. Kasza Tibor Katinka folyamatos “szaporodómozdulatát” és a szövegtudást emelte ki. “Nincs olyan porcika, amit Katinka nem fogott meg magán” – tette hozzá.

Papp Gergő és Szulák Andi a Hungária Randi Andijával pördült a színpadra. Claudia attól félt, Pimasz úr infarktus kap, az énekesnő felcsattant, hogy egész este őket kritizálja mindenki: “mintha mi lennénk a legszarabbak” – csusszant ki a száján. A zsűri szabadkozott és mentegetőzött és indokolt: “kiélezett a verseny” – mondta Ákos.”Mi nem így utálunk, ki így szeretünk” – tette hozzá Kasza Tibi. “Te úgy vagy laza, hogy közben kicsit merev vagy” -poénkodott tovább.

Ezt követően Lakatos Márk és Bangó Margit a Hegedűs a háztetőnből a Temetném a munkát adta elő. “Nem tudlak nem imádni benneteket” – bókolt Kasza. “Annyi a stylist, hogy minden kukában van egy” – utalt a koreográfiára. Klári Márk színészi vénáját méltatta. “Szeretem, ahogy színházat csináltok” – dicsért Dobrády.

Gesztesi Károly és Csézy második dala előtt Tilla megállapította, Clau az első produkciót követően úgy megsajnálta exét, hogy talán újra hozzámegy feleségül. Liptai szabadkozott. A Darabokra törted a szívemben felismertük az évekkel ezelőtti sztáros vetélkedő, a Mr. és Mrs. díszleteit, a hatalmas puzzle-szíveket. Gesztesi pedig egy mini csokiszívet adott Liptainak. Dobrády Ákos szerint a páros az infantilizmussal most végre kiléptett a komfortzónánól. “Megőrült a Karcsi” – méltatta a színészt Klárika. Kasza Tibor azon lovagolt, hogy Claudia most már igazán megbocsáthatna Gesztesinek. Liptai álszemérmesen szabadkozott és aggályát fejezte ki, hogy Csézy egészen háttérbe szorult a diskurzusban. Majd hozzátette, ha exférjével áll a színpadon, mindig zavarba jön: valóban, az első körben is bakizott.

Szabó Győző és Király Linda második produkcióját követően Kasza a színész öltözékén viccelődött. Klárika a páros sokoldalúságát méltatta. “Győző megdolgozott a gázsiért” – mondta. A zsűritagok megegyeztek abban, hogy ők a legsokoldalúbb páros.

A zsűri pontszámai és a nézők szavazatainak összesítése alapján Papp Gergőnek és Szulák Andinak ért véget a verseny.


Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik