Szórakozás

Élő adásban piált be Cseke Katinka

Nem fogyaszthatnak szeszes italt a színfalak mögött A Nagy Duett szereplői. A szerkesztők úgy vélik, a hírességek túlzásba vitték az italozást.

A Bors információi szerint Kovács Lázár kínálta először vesenytársait házipálinkával. De vajon kik éltek a lehetőséggel?

“A fellépések előtti izgalmamat azonban én nem piába fojtom, inkább Margitka kezét szorongatom. Neki sokkal nagyobb rutinja van, mint nekem, és bár ő is rendkívül izgatott, engem megnyugtat a közelsége – mondta el a napilapnak Lakatos Márk.  Dopeman is azt állítja, nem vett részt a rosszalkodásban.  “Nekem nem kell oldanom a fellépés előtti feszültséget, mert nem vagyok feszült” – jelentette ki a vasárnap kiesett rapper. “Nem azért iszom, mert szükségem van rá, hanem mert szeretek inni. Az öltözőben viszont én pont nem ittam, de láttam a csibészeket, akik ittak” – mesélte.

Cseke katinka azonban bevallotta, hogy meghúzta az üveget. Pechjére, nagyon meg is ártott neki a pálinka.
“Az a helyzet, hogy szinte sosem iszom. Szilveszterkor is maximum egy pohár pezsgőt. A műsor alatt viszont olyan felfokozott volt a hangulat, hogy az egyik adás alatt lecsaptam egy kupicával. Valószínűleg miattam tilthatták le az öltözői piálást, mert engem az a pohár szó szerint agyonvert. Aki nem iszik, arra egy pohár pálinka is úgy hat, mint másra egy egész üveg. Még jó, hogy addigra mi már túl voltunk a szereplésen” – mesélte a színésznő.

Ám Lázár és Détár Enikő ­ki­esése után véget ért az iszogatás, ám valaki mindig meglepte egy üveg itallal a csapatot., egy hete azonban a csatorna vezetősége véget vetett a bulinak.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik