Szórakozás

Férjhez megy Kelly Clarkson

Kelly Clarkson (Kelly Clarkson)
Kelly Clarkson (Kelly Clarkson)

Hosszú évek magányossága után végre a magánéletben is révbe ért Kelly Clarkson. A világsztárt menedzserének fia jegyezte el.

Valószínűleg egész életében áldani fogja a napot Kelly Clarkson, amikor aláírt az RCA Records kiadóhoz, és Narvel Blackstock a menedzsere lett. A zenei mogul ugyanis nemcsak Amerika egyik kedvenc énekesnőjévé tette Kelly-t, de bemutatta a fiának is, aki pénteken megkérte a kezét. Az első amerikai Megasztár, az American Idol győztese a Twitteren jelentette be, hogy Brandon eljegyezte, és hamarosan össze is házasodnak majd.

Clarkson és Blackstock kilenc hónappal ezelőtt szerettek egymásba. Bár a kétszeres Grammy-díjas Kelly már évek óta mostani vőlegényéről álmodozott. De Brandon házas volt, így nem lehettek egymáséi, csak a válást követően. Az énekesnő pedig annyira szerelmes volt már a kapcsolatuk előtt is, hogy inkább magányosan élt, mintsem, hogy mással kezdett volna egy románcba.

Kelly karrierjének viszont nem tesz jót a boldogság. Ugyanis sokkal sikeresebb volt régen, amikor nem pozitív üzenetű dalokat írt. Bár ez talán jelen esetben a legkevésbé sem érdekli.


Élete legszebb periódusát éli

Ajánlott videó

Olvasói sztorik