Szórakozás

Ilyen Kovács Ági kisfia

Az úszónő gyermeke most másfél éves és édesanyja szerint az idei karácsony és Mikulás-nap elsősorban a csomagolópapírok miatt lesz számára érdekes, ugyanis a zörgős dolgokat nagyon élvezi.

Ági az RTL Klub Csak csajok című műsorában beszélt arról, milyen a kisfia. Beszámolójából kiderült, hogy a kicsi nagyon mozgékony, édesanyja szerint éppen a pakolós korszakát éli, mindent elmozdít a helyéről, amit csak tud. Ahogy fogalmazott, nem kell hozzá Mikulás, hogy hozza-vigye a csizmákat. A híresség azt is elmesélte, hogy gyermekét már felkészítette a télapó fogadására, és arra számít, hogy nagyon meglepődik majd, ha meglátja az ajándékot.

Ági arról is beszámolt, hogy az ünnepek közeledtével mindig feldíszíti a lakásukat, ám most annyi dolga volt, hogy kicsit lemaradt a dekorálással. Persze pótolni fogja, de ezzel is óvatosan kell bánnia, nehogy kisfia elérjen valamit, amivel esetleg kárt tehet magában. Még azon is gondolkodnak, idén hová tegyék a karácsonyfát, ugyanis a kicsi azt is biztosan megpróbálja majd közelről megvizsgálni. A híres anyuka szerint csak akkor lesz biztonságban a fa, ha azt olyan magasra helyezik el, ahol kisfia véletlenül sem éri el.

Ági arról is beszámolt, hogy kisfiának éppen most kezd megmutatkozni az igazi személyisége, és már szavakat is mond. Állítólag nagyon jó humora van, ami már most megmutatkozik. Imádja a fürdést és azt is nagyon élvezi, amikor uszodába mennek. A sportolónő azt is kijelentette, csodaként éli meg az anyaságot, az elmúlt másfél év minden egyes percét nagyon élvezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik