Szórakozás

VV Kinga örökbe fogadott

A szőke valóvilágoshoz hajnal egykor érkezett meg kiskutyája, akit korábbi gazdája durván megkínzott.

VV Kinga már majdnem egy hete fogadott be ideiglenesen egy kiskutyát. A jövevény hajnal egykor érkezett hozzájuk, sürgősen befogadóra volt szüksége.

“Az állatvédők hétvégén mentették meg Pankát, akinek családját, testvéreit és mamáját jóérzésű emberek megölték. A 4-5 hónapos kislány, aki épp a tejfogait cseréli, éjjel érkezett hozzám, már biztonságban várja azt a családot, gazdit aki nagyon sok szeretettel tudja nevelgetni ezt a tündéri kislányt. Nagyon sokat bántották, fél az embertől, bizalmatlan, de nagyon jámbor kutyus. Majdnem egy hete vagyok vele és el sem mozdul már mellőlem, a nyomomban van folyton” – meséli VV Kinga.

A szőke valóvilágosnak két kutyája és egy cicája is van otthon, mellettük vendégeskedik a kis Panka.

“A kutyusaimmal nagyon jól kijön, hihetetlen barátságos velük, a macskákat sem bántja, inkább játszana velük. A kezdeti zárkózottság után már voltunk orvosnál is, hamar vidám farkcsóváló vált belőle. Jókat eszik és játszik mindennel, ami a keze ügyébe akad” – mondta Kinga.

A lány sajnos örökre nem tudja vállalni Panka gondozását, ugyanis, ha nála maradna, több mentett kutyus nem kerülhetne hozzá. Kinga ezért most olyan gazdit keres, aki gondját viselné a kiskutyának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik