Szórakozás

Pataky Attila olyat kapott, amire nem számított

Pataky Attilát olyan elismeréssel jutalmazták a közelmúltban, amelyre nem is számított. Azt is elárulta, legszívesebben megosztaná díját a zenésztársaival.

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki Pataky Attilát, az Edda énekese meglepődött, de nagyon boldog.

.„Nem tudom, hogy miért éppen most, de talán most tartok ott a karrieremben, hogy megérdemeltem. Három héttel ezelőtt jött egy telefon, akkor kérdezték meg, hogy elfogadom-e a kitüntetést. Én már nem is tudom, hogy hány koncert és hány lemez áll ezen elismerés és a zenekar mögött. Legszívesebben öt szeletre darabolnám a díjat, annyi ember dolgozik velem évtizedek óta. Sokan odajöttek gratulálni, fiatalok, öregek. Egy idősebb bácsi például odajött, azt mondta, hogy Attila fiam, már régen megérdemelte ezt a díjat. Nagyot nevettem rajta. Külön büszke vagyok, hogy ettől a kormánytól vehettem át a díjat, mástól el sem fogadtam volna. A sztárság nagy lehetőség, elnyerhetünk rengeteg szeretetet, de adni is kell, ha az ember fenn akar maradni. Felelünk a sorsunkért magunk teremtjük a jövőnket, és én határozom meg, hogy mi a feladatom, mivel szeretnék foglalkozni. Most az a legfontosabb, hogy boldoggá tegyük a közönséget. Már harmincnyolc éves a zenekar és köszönöm a Jóistennek, a lehetőséget, hogy az Eddában énekelhetek. Most véget ért a nagy nyári szezon, jön egy harmincegyedik nagylemez, amin dolgozunk, nem állunk meg, nincs nagy pihenés, rengeteg munka és egy nagy koncert vár ránk” – mondta Pataky Attila a TV2 Mokka című műsorában.

Attila azt is bevallotta, nagy kitüntetés lenne számára, egy esküvő jelenlegi párjával, de még nem tudja, hogy mit hoz a jövő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik