Szórakozás

Ezért tette le az alkoholt a magyar zenész

pataki-attila (pataki attila)
pataki-attila (pataki attila)

Komoly fogadalmat tett Pataky Attila. Az Edda frontembere a TV2 Mokkájában elmondta, nem eszik húst és nem fogyaszt alkoholt egy évig.

A zenész fogadalmát testi és lelki okokkal is indokolta a TV2 Mokka kamerái előtt. “Ötvenéves koráig mindent megtesz az ember, hogy ártson az egészségének, utána pedig azon küzd, hogy rendbehozza” – jelentette ki a rocker, és hozzátette, edzés közben vette észre, hogy sokkal rugalmatlanabb a teste, mint régen.


Pataky arról is beszélt, hogy lelkileg is erősíti magát, tisztulni szeretne, hiszen mint fogalmazott, csak a vak nem látja, hogy új világ születésének küszöbén állunk, és az ezzel érkező új érzéseket így jobban be tudja fogadni. “Többet akarok teljesíteni, jobb akarok lenni, nem gondolom azt, hogy ötven után vége az életnek és csak a lemondás jön” – vélekedik.

„A szeretet az univerzum váltópénze”- vallja Pataky Attila, aki bevallotta azt is, hogy korábban azért egy-egy stampó vagy bor megengedett volt a színpadon koncert közben. A zenész hozzátette, most ez egyáltalán nincs, még a szilvapálinkával sem tudják elcsábítani, ugyanis az alkoholról való lemondása a lelki tisztulása része.

A zenész azt azonban cáfolta, hogy közelgő esküvője miatt változtatott életmódot. “Egyelőre nincs szó házasságról, ráérünk, előttünk az élet” – szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik