Szórakozás

Gusztustalan, ami Szinetárékkal és Stohllal is történik

szinetár dóra-bereczki zoltán (bereczki zoltán, szinetár dóra, )
szinetár dóra-bereczki zoltán (bereczki zoltán, szinetár dóra, )

„Keresett árucikk” lett a Szinetár-Berecki pár, csak úgy, mint korábban Stohl András. A színházzal foglalkozók szerint az a munkáltató, aki most őket foglalkoztatja, mindenképpen jól jár.

Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, miután Stohl András kiszabadult a börtönből, hirtelen megugrott azon darabok iránt az érdeklődés, amelyekben szerepelt. A Nemzeti Színház jegypénztárában annak idején elmondták, többen is úgy vásároltak jegyet, mindegy mire kapnak, csak olyan darab legyen, amelyikben a börtönből szabadult híresség is játszik. Hirtelen mindenkit az érdekelt, hogyan néz ki Stohl, milyen jeleket fedeznek fel rajta, fogyott, vagy változott-e a személyisége.

Most éppen Szinetár Dóráékon van a sor. Többen is elmondták a Hír24-nek, csak azért nézik meg a Mizantróp című darabot, hogy láthassák együtt a színésznőt állítólagos új szerelmével, aki szintén ebben a darabban játszik. Bár ezt nyilván sosem vallanák be a szervezők, de nekik is jól jöhet, hogy a Mizantróp két szereplője most hirtelen az érdeklődés középpontjába került, ami akár még a bevétel növekedésében is jelentkezhet majd.

De állítólag ugyanígy megnőtt az érdeklődés a Berecki-Szinetár duó fellépései iránt is. Itt pedig nyilvánvalóan arra kíváncsiak az emberek, hogyan viszonyul egymáshoz az egykori szerelmespár.

„Gusztustalannak találom, hogy az emberek csak emiatt vesznek jegyet egy-egy előadásra. Szerintem felháborító, hogy a legtöbben már csak azokra kiváncsiak, akik körül botrány van. Sajnálom azokat a színészeket, akik ilyen helyzetbe kerülnek. Ez egyébként nem jó érzés a többi művésznek sem, még akkor sem, ha közben éppen ezek a botrányok hoznak a megszokottnál több pénzt a kasszába” – mondta Stohl egyik kollégája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik