A Frizbi vasárnapi adásának legnagyobb durranása Torrente, azaz Santiago Segura szereplése volt. A színész elmondta, egyáltalán nem azonosul karakterével, és filmjeit nem is látja többnek, másnak, csupán szórakoztató daraboknak.
Azt azonban elárulta, hogy minden epizód után négy-öt feljelentést is kap, ha mégsem, akkor úgy véli, valamit rosszul csinált.. „Azok jelentenek fel, akik nem értik a tréfát, akik könnyen megsértődnek, esetleg a film helyszínéül választott falu lakói orrolnak meg” – mesélte.

Kasza Tibor, aki szintén részt vett a beszélgetésben, ekkor megtalálta a közös pontot a Torrente-filmek és Hajdú Péter között: „A jó Torrente-film olyan, mint a te hétköznapi parkolásaid” – szólt be barátjának a zenész, amelyet a közönség nagy tapssal jutalmazott.

A poént természetesen az élet adta, köztudott, hogy a Frizbi műsorvezetőjét többször is lefotózták, hogy szabálytalanul, mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt.
